A GELLÉRT HEGYI TÁVIRGÁNY

Az 1780-as évek a postára és lovasfutárokra alapozott hírtovábbítás korának végét jelentette, hamarosan döntő változás állt be a telegráf feltalálásával. Claude Chappe francia pap és mérnök, 1792-ben megszerkesztette a sémaphore télégraphique-ot, azaz a vizuális távirót. Hat lemezét 49 kombinációban lehetett beállítani, ami alkalmassá tette a teljes ábécé és még számos más jel továbbítására. Mivel Chappe testvére a francia forradalmi nemzetgyűlés tagja volt, a testületet támogatásra tudta serkenteni, aminek eredményeképpen a frontvonal közelében, Párizs és Lille között felállították a távíró oszlopokat. Hamarosan átütő siker bizonyította a találmány használhatóságát: 1794-ben, amikor az egyik francia várost elfoglalták az osztrákok, még egy óra sem telt el a csata után, és a híre már megérkezett Párizsba. A következő években megkezdődött a szemafor távíróvonalak építése Európa-szerte.[1]
Magyarországon még hosszú ideig nem jelent meg a távíró, bár létezéséről már magyar nyelven is lehetett olvasni. A Közhasznú Esmeretek Tára 1839-ben egész alaposan foglalkozott vele. "Telegraph azon eszköz, melly bizonyos jelek által tudósításokat ’s parancsokat távol helynek legrövidebb idő alatt tudtára ad — írta . — Áll ez rudakból és léczekből, mellyek mozditás által számtalan alakokat képezhetnek, ’s minden illyen állás bizonyos szót vagy dolgot fejez ki. Ha illy eszközök magas és kitűnő helyeken bizonyos távolságra úgy állíttatnak fel, hogy a’ kapott jelt egyik a’ másikkal minden késedelem nélkül közli, úgy eszközölhető általa, hogy valamelly hír felette rövid idő alatt messze földre elvitessék."[2] Néhány adatot is közölt: Párizs és Calais között 27 telegraph oszlopon 3 perc alatt, Lille-ből Párizsba 22 oszlopon 2 perc alatt, a legtávolabbi Brestből Párizsba 80 oszlopon 10 perc alatt jutott el az üzenet. Részletesen foglalkozik egy budai kisérlettel, amelyet 1838. május 14-én végeztek a tábornoki kar felügyelete mellett. "... A Gellérthegyen Andreán úr [a feltaláló] felügyelete alatt 1½ ölnyi [kb. 3,5 m] magasságú telegraph állíttatott, mellynek nappali közlésekre szolgáló részei három, de sokfélekép változtatható ’s idomítható póznaléczből, éjjeli közlékrészei pedig hét ingatható lámpából állanak ... Andreán úrnak ... ki 24 betű-képjelt használ közleményeszközül, több hivatalos üzenet adatott fel, mellyekről olly szabadossággal[!] tudósítá a’ másik vizsgaponton (a’ budai hegysor közt úgy nevezett Szép Juhászné mellett) álló ’s jeltitkaiban jártas czimboráját, hogy az általa följegyzett betütitkok megfejtése hív ’s tökéletes mása volt az elibe adott közlendőségeknek." Kettejük között a távolság több mint 8 kilométer volt, mégis néhány másodperc alatt eljutott az üzenet. A feltaláló szerint Buda és Bécs között 2 mérföldenként összesen 18 oszlopot kellene felállítani ezzel a rendszerrel, s az üzenet 4 perc alatt haladna végig rajta.[3]
A terv meghiúsult — valószínűleg nem csak a Metternich-kormány gyanakvása és bürokratikus kötekedései miatt, mert mi tagadás, ez csak halvány változata volt az Európa-szerte működő francia rendszernek.



Ám az 1820-as évektől már sorra megjelentek az elektromágnesességen alapuló különböző telegráfok,[4] 1837-ben pedig az amerikai Samuel Morse megszerkesztette azt a készüléket és a hozzátartozó kódrendszert, amely a következő közel másfél évszázadra, egészen a telefax és az e-mail elterjedéséig uralkodott a hírszolgálat terepén.
A Magyarországon létesített első telegráfvonal már elektromos távíró volt, amihez az nyitotta meg az utat, hogy 1847. január 16-án az uralkodó a postához hasonló állami monopóliumként határozta meg a távírót. Még ugyanennek az évnek a végén, december 26-án született meg Pozsonyban a Béccsel való távíró-összeköttetés. Az 1847—48-i országgyűlés már használta is.[5] A távíróvonalak kiépítése azonban a szabadságharc leverését követő Habsburg-neoabszolutizmusra maradt. A Pest-Pozsony vonal építése 1850-ben indult el, és ugyannak az évnek kora őszén már megnyíltak az első magyarországi távíróhivatalok Pesten, Pozsonyban és Esztergomban. 1852-ben Szolnok, a következő évben Nagyszeben, Pétervárad, Zimony, Szeged, Cegléd, Temesvár, Orsova csatlakozott a sorhoz, és Buda, amelynek távíróvonala azonban egyelőre csak a helytartóság elnöke, Albrecht főherceg kizárólagos használatára szolgált. Mindenesetre az osztrák—magyar kiegyezés megkötésének idejére (1867) már 8000 km-t hálózott be a magyarországi távíró, 326 vasúti telegráfhivatal működött, amelyek közül 181 állami, 145 pedig magán táviratok kezelésére kapott jogosítványt. Ebben az évben már összesen 1 174 000 táviratot továbbítottak.[6]

A Gellérthegyi távirgányról Móra Ferenc írása ITT olvasható

Forrás: Ponticulus Hungaricus

[1] Az adatot közli: The New Encyclopaedia Britannica, 1992, Vol. 3, 95—96. pp.
[2] Közhasznú Esmeretek Tára. XI. köt. Pest, 1839, Heckenast Gusztáv, 468. pp.
[3] Közhasznú Esmeretek Tára i.m. 468—469. pp.
[4] Az adatot közli: Pallas Nagy Lexikona XVI. köt. Bp. 1897. 30. p.
[5] Pallas Nagy Lexikona. 31. p.
[6] Pallas Nagy Lexikona, u.o.