A DÖBRENTEI TÉR EGYKORI KINCSEI NYOMÁBAN

(Falanszter. blog .hu )
Budapest legszebb tere volt a 40 évet élt Döbrentei. Díszes bérpalotáit urbanisztikai fejlesztések miatt lebontották, ám helyükön nem egy modern fürdőváros, hanem az Erzsébet híd vasbeton felüljárói kacskaringóznak.

A japánkerttel díszített Döbrentei tér nyugati oldala 1915-ben. (Fotó: Profila.hu)

Hídfők és okosok

Az Eskütéri (ma Erzsébet) híd építésével párhuzamosan a magyar kormány és Budapest polgármesterei rendezni kívánták a leendő folyami átkelő budai és pesti hídfőinek környezetét is. Az 1893-as költségvetési terv tanúsága szerint a 11170 tonnásra tervezett lánchíd megépítésére és tereprendezésére 11 és fél millió forintot különített el az állam, amelyből hasznos kisajátítások címén csak 4 millió forint megtérülésével számolt a kincstár. A főváros 1895-ben hirdette ki a pesti oldal Városház-, Sebestyén-, Rózsa- és Hal terek szabályozási tervpályázatát, amelyeket úgy akartak teljesen átépíttetni, illetve lebontatni, hogy a meghosszabbított és kiszélesített Hatvani (később Eskü út, ma Szabad sajtó) utca ráfusson a hídfőre. Mivel a beérkezett pályamunkák közül egyetlen egy építészeti elképzelés sem nyerte el a zsűri tetszését, így a tényleges szabályozási munkákkal Lechner Lajos középítési igazgatót, Hauffel Adolf műszaki főtanácsost ésDevecis Ferenc műszaki tanácsost bízta meg az önkormányzat.

Fürdő és kőfal

Bár a háromnyílású Eskü téri híd megépítéséhez 1898-ban már nekiláttak a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára, a Diósgyőri Vas- és Acélgyár, a Gross és Társa, a Fischer Henrik-féle gyár, valamint a Vulkán Művek munkásai, a budai hídfő környezetének rendezéséről csak 1899 novemberében született először döntés. 950 ezer Korona értékben ekkor fogalmazta meg a városvezetés, hogy a Rudasból egy új, küllemében pompásabb fürdőpalotát építtet meg, amelyet a Döbrentei és a Szerb (később Egyház) terek összeépítéséből megalkotott 12 ezer négyzetméteres közlekedési csomópont déli térfalának szántak. Az általános tereprendezési terveket szintén Lechner Lajossalkészítették el, aki az elmúlt 15 év alatt lebontott 217 ház mellett, további csaknem 50 darab copf, empire, neoklasszikus és rokokó stílusú egyszintes ház, illetve egy tucat fecskefészekre hajazó kulipintyó lebontását rendelte el. (A mérnök rendezési terve egyébként nem nagyon tért el az 1869-es keltezésű Varásdy Lipót által megálmodott beépítési vonalaktól, sőt önkormányzati döntés alapján nem is tartalmazta a Krisztinkovics Béla-féle Duna alatti metróalagút megállótervét sem.) 

A Döbrentei utca déli végének kiszélesítésével lett nagyobb a Döbrentei tér (Fotók: Vasárnapi Újság, Fszek.hu)

A híd 1903-as átadásával egy időben készült el a Gellérthegy északkeleti oldalát szegélyező téglafal is. Az id. Francsek Imre tervezte műtárgy nem városszépítési szempontok, hanem statikai okok miatt valósult meg. Az épülő híd leendő forgalmának Duna-parti levezetése miatt ugyanis a kivitelezőknek 1899-től folyamatosan tetemes kőtömeget (kb. 3000 q) kellett levágniuk Kelen hegyéből, amelynek meglazított részei cementbeöntés és megtámasztás nélkül az 1904-ben felavatott Jankovits Gyula mintázta Gellért szobor súlyát sem bírták volna el. A szikla rézsűs megerősítése így szükségszerű volt. A közlekedésszervezési szempontoknak ettől függetlenül több értékesnek gondolt épület is az áldozatául esett. Ekkor takarították el a negyedszázaddal korábban még tisztességes vendégeket fogadó, Hegyey Béla irányította Propellerhez címzett szállodát, amely nevét a partközi személyforgalmat lebonyolító átkelőhajók után kapta; a Lazarevics István szerb despota építtette palota romjain álló apró lakóházakat, illetve a Rudas fürdő 1. szám alatt működő Barabás József-féle vendéglőt.

Az id. Francsek Imre tervezte kőfal, és a Czigler-féle sarokpalota (Fotó: Profila.hu)

Írótoll és napraforgó

A frissen kialakított Szerpentin (később Tranzverzális, ma Hegyalja út) utcát délről a Gellérthegyet megtámasztó kőfal, észak felől pedig a feltehetőleg a Czigler Győző tervezte, hatalmas sarokkupolában végződő háromszintes bérpalota határolta. Az 1903-ban átadott eklektikus stílusú épülettömb Paulovics Ferdinánd apró kocsmájának helyére épült fel. Talán a jó nevű csapos iránti tisztelet miatt nyitotta meg az újépítésű ingatlan tágas földszintjén 1904-ben Rapszky Zsigmond az Erzsébet-hídról elnevezett kávéházát, amit csekélyke forgalma miatt 1909-ben kénytelen volt lecserélni egy Ferenc körúti kávézó bérletjogára. A Döbrentei tér 6. szám alatti kereskedelmi egység ekkor került a kispénzű egyetemisták nagylelkű jótevőjének, Pulyai Gábor kezére. A diákság élelmezési támogatásába hamarosan belerokkanó Pulyait 1916-ban váltotta székében a csiptetős, kecskeszakállas Márk Károly - a gasztronómia nemzetközi nagymestere-, aki a vörhenyes fejű Ferenc és a kellemes modorú Károly nevű pincérekkel közösen rögvest irodalmi szalont varázsoltak a hatalmas ezüsttükreiről is nevezetes kávéházból.

A századfordulós Döbrentei tér (Fotó: Profila.hu)

1909-től 1940-ig itt működött a Pethő Sándor alapította Élet című katolikus szépirodalmi hetilap szerkesztősége, amelynek tagjai között ott találjuk többek közt Kosztolányi Dezsőt, Juhász Gyulát, Sík Sándort, illetve két nagy színházi szakembert is: Hevesi Sándort és Márkus Lászlót. A kávéház falai adtak menedéket Palágyi Lajos, Szabó Dezsőíróknak, a Budai Sakkozó Társaságnak, valamint 1925-től az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaságnak is. Az Erzsébet-hídban a politikáról is sokat folyt a szó. Közvetlenül Trianon előtt a Magyar Sport és Jogász Egylet vezetői a 33 FC sportklub kávéházi különszobájában alapították meg Karafiáth Jenő vezetésével a Területvédő Ligát, amelynek célja nem volt más, mint meggyőzni a külföldet arról, hogy Magyarország területi épsége a baloldali kormányzatnak éppúgy érdeke, mint az egész magyarságnak, illetve Európa összes országának. Saly Noémi muzeológus kutatásai alapján a városrész 1933-as teljes lebontása után a kereskedelmi egység Tabán Kávéház néven üzemelt tovább egy ideig, ahol azonban már nem a múzsák zengték az éneket, hanem a dzsesszt és foxtrottot játszó zenekarok. A lenge erkölcsű bárt, s az annak helyt adó palotát 1940-ben bontották le a városrész fürdővárossá történő fejlesztése miatt.

A Döbrentei téri egykori Erzsébethíd-kávéház (Fotó: Profila.hu)

Ottlik Géza egyik humoros prózai visszaemlékezése (Tabáni reggeli) ellenben azt állítja, hogy a tereprendezésre csak azért került sor, mert másnapos társai azzal ugratták barátjuk vidéki, ám a pesti árakat magasnak tartó rokonát, hogy az 52 fillérért felszolgált két hígtojásból álló „drága” reggelije miatt, majd az igazságos Kovácsovszky őméltósága fog elégtételt venni a kávéházon. Az árdrágítás miatt ugyanis a nagyhatalmú úr a föld színéről is elhordatja majd az ezüsttükrös kávéházat – nyugtatták Gyula bácsit. „Kovácsovszky egyébként a kémiaprofesszorunk volt, egy bandzsító idős tudós, akinek az előadásain a hallgatóság még aludni is unt, nemhogy rettegett hatalmú úr lett volna a fővárosban.Sok-sok év telt el. Gyula bácsi a nyáron megint fent járt a fővárosban, s a barátom nem állta meg, hogy el ne vigye a Döbrentei térre, ahol az a bizonyos dolog miatt már csak a napraforgókkal övezett üres házhely állt. Gyula bácsi lesütötte a szemét, és bizonytalan hangon motyogta maga elé: Ez a Kovácsovszky, ez a Kovácsovszky tényleg hatalmas tekintélyű nagy ember lehet.”

Kávé és bánya

A Czigler-palota mellé, pontosabban a Dunára kifutó Horgony és a Kökény utcák közötti telkekre építették fel 1902-ben a Jakab Dezső és Komor Marcell építészpáros tervezte háromszintes bérházat. A szecessziós stílusban megfogant épület a Márai Sándor és Krúdy Gyula írásaiból is ismert Arany Lúd vendégfogadó, illetve Kammon (Cammoni) Flóriánhíres kávéháza helyén épült fel. Az olasz származású vendéglősnek egyébként több beszédes hangzású „fekete leves főzdéje” is volt Pesten. A Kávéforrás nevű hely mellett az egyik ilyen legismertebb egység a Kammon volt, amely 1852-ben költözött az egykori Landerer- és Heckenast-nyomda épületébe. A szolid találkahely igazi bohém diáktanyának számított. Különlegessége a fagylalt és a puncs volt. A kiegyezés után szerepe fölértékelődött; ellenzéki írók, politikusok, művészek és jogászok kávéháza lett - holott„nem hivalkodott márvánnyal és réz intarziákkal, de még parkettával sem, több generáció üldögélt és érezte jól magát” - írja Rákosi Viktor. De visszatérve a Döbrentei téri Jakab-palota földszintjéhez, itt mindig is kiskereskedelemből élő boltok nyújtózkodtak végig a főhomlokzat széltében, sohasem vendéglátóipari egységek. A lekerekített sarokrizalitokkal büszkélkedő ház első emeletét 1909 augusztusában vette bérbe a Budapesti Bányakapitányság, amely az épület 1940-es bontásáig működött a falak között.

Villamosvégállomás a Hadnagy utcában, Döbrentei téri paloták (Fotó: Fszek.hu)

A Czigler-, a Jakab- és a Francsek-paloták a századfordulón, és hűlt helyük 1940-ben (Fotók: Profila.hu)

Építészet és közmunka

A Kökény utca másik oldalán a Széchenyi István ihlette, Andrássy Gyula által 1870-ben megalapított szervezet, a Fővárosi Közmunkák Tanácsának (FKT) székháza állt. A miniszterelnök annyira szívén viselte Budapest építészeti megújhodásának sorsát, hogy saját, 1873-ban emelt kétszintes bérpalotáját ajánlotta fel 1890-ben bontásra, hogy annak helyére id. Francsek Imre egy korszerűbb, eklektikus stílusban megálmodott palotát tervezhessen a 19 tagú tanácsnak. A kompánia egyik felét egyébként a kormány, a másikat a főváros adta; de kiterjedt hatáskörük csak együttesen volt érvényes. A társaság a főváros területén minden építési és építésrendészeti ügyben felügyeli joggal rendelkezett, így az FKT nemcsak a lakosság, hanem a középítkezések ügyeibe is beleszólhatott, fellebviteli hatóságként pedig eljárhatott. Bár a két világháború közti időszakban a tanács jogkörét jelentősen csökkentette a főváros, az FKT 1937-ben bízta meg Wälder Gyulát, hogy a leendő Madách sugárút Károly körútra kifutó nyitóépületét úgy tervezze meg, hogy az a társaság új központjaként is megállja a helyét. Az árkádos épület 1940-es átvételével egy időben rendelték el a szervezet Döbrentei téri háromszintes székházának bontását.

A Tabán látképe még a Döbrentei tér rendezése előtt. Az előtérben az FKT székháza (Fotó: Falanszter.blog.hu)

A Döbrentei tér a Gellérthegyről (Fotó: Fszek.hu)

Kereszt és csillag

A török elől III. Csarnojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével Magyarországra menekülő szerbek, 1698-ban avatták fel első templomukat a Tabánban. Az évek alatt egyre csak sokasodó budai rácok, 1741-ben bízták meg Mayerhoffer Ádám pallért, hogy szerény küllemű templomuk helyett, egy sokkal nagyobb és egy sokkal tetszetősebb templomot tervezzen nekik. Míg a székesegyház ikonjait a sokat foglalkoztatott Vaszilije Osztojicsfestette meg, addig a gazdagon aranyozott szobrokat, illetve az ikonosztáz túlburjánzó fakereteit Antonije Mihics faragta ki. A Görög és a Hadnagy utcák kereszteződésébe megálmodott katedrálist, az ortodox egyház egyik legismertebb nagyvértanújáról, a XIX. századig Magyarország védőszentjének is tartott Szent Demeterről nevezték el. A barokk stílusba csomagolt szent helyet 1751. május 3-án szentelte fel a budai szerb püspök.

A tabáni Szent Demeter templom (Fotó: Profila.hu)

Az 1810. szeptember 5-ei tabáni tűzvész nemcsak a városrészt, hanem az ortodox templomot is teljesen megsemmisítette. A freskók és szekkók újrafestését ekkor bízta a szerb egyházközség az Újvidéken tevékenykedő Teodorovics Arzénre, aki csak 1824-ben végzett a művével. A művész az egyik festményén még az 50 ember halálát követelő nagy tűzvihart is megörökítette. A tűzkárral ellentétben a dóm ellenben sértetlenül vészelte át az 1838-ban Pest-Budára zúduló nagy árvizet; holott a tajtékzó Duna 110 centiméteres magasságban hömpölygött a főhajóban. Az ikonosztáz -hála az égnek- sértetlen maradt.Raics Demeter helyi adminisztrátor kezdeményezésére 1898-ban az ortodox katedrálist ismét átépítették. A műtárgy ekkor kapta meg kivételesen szép, vörösrézzel bevont barokk stílusú toronysisakját, amelynek oldalaira Szent Demeter életének legnevezetesebb stációt festették fel. 1916-ban azonban ismét több értékkel lett szegényebb a rácvárosi Isten háza, a harangokat ágyúalapanyag címén az öntödébe szállíttatta az állam. A "hangszálaitól" megfosztott toronyban csupán az az egy "kolomp" maradhatott, amelynek állítólag Ferenc József „különösen szerette a hangját”.

A szétlőtt és kiégett tabáni Szent Demeter templom és a Rác fürdő (Fotó: Tabánanno.blogspot.com)

1945-ben a templom ismét megrokkant. A görögkeleti újév napján, január 14-én a főhajót telibe kapta egy pesti rakpartról kilőtt szovjet bomba. A katedrális tetőszerkezete ismét teljesen leégett. Bár a belövésektől függetlenül szinte teljes épségben élte túl az ikonosztáz a város ostromát, a templom felújításáról hallani sem akart a háború után az állam, főleg, hogy 1948-ban megromlott Moszkva viszonya Belgráddal. Szovjet „tervutasítás szerint” ráadásul Budapest is háborúra készült/kényszerült a láncos kutyának tartott Jugoszlávia ellen, amit várható politikai előléptetéseként Rákosi Mátyás úgy értelmezett, hogy Sztálin1949 decemberében megtartandó hetvenedik születésnapja alkalmából, inkább leromboltatja a 200 éves műemléket és a közeli püspöki palotát. Az október 25-én kiadott bontási parancsot ráadásul semmiféle szakértői felmérés vagy tárgymentés nem előzte meg. Tudta ezt Vujicsics Dusán, az akkori és egyben utolsó plébános is-, aki a templom kulcsait többek közt ezért sem volt hajlandó átadni az ateista, szerbellenes karhatalomnak; a kirendelt munkásoknak rablók módjára kellett feltörniük az ajtókat. Ezzel az erőszakos lépéssel véget is ért a Tabán szerb történelme.

Jamrik Levente

  Forrás:Falanszter.blog.hu

HELBING FERENC KÉPESLAPJAI A TABÁNRÓL

Saját videó, zene- Budapest Bár

A videóben bemutatott tollrajzok forgalomba hozott képeslapok az 1930-as években. 1933-ban , a bontáskor Riegler József Ede papírgyáros  a rajzokat albumba gyüjtötte  és megjelentette

VÁRKONYI NÁNDOR: A KRISZTINA

… A Krisztinaváros, tíz évig hazám, épp eléggé vidékies volt a tízes-húszas években. Ott állt honunk utolsó deszkaszínháza, a Budai Színkör a Horváth Kertben, ódon palánkkerítés vette körül, rézsút szemben vele a régi templom, ahol Széchenyi esküdött örök hűséget Crescentiájának. (Miért vették le [egyidőben] faláról az emléktáblát?) Ott esküdött Semmelweis is, Liszt Ferenc pedig a Budai Énekkart vezényelte. Tövében rostokolt az 59-es villamos, koronként erélyes csöngetéssel sürgetve a beszállást a Farkasréti temető felé, ahová egy vágányon bonyolította le a forgalmat, ügyesen elhelyezett kitérőállomásokkal. A Krisztina téren és környékén virultak a „hangulatos” nyári, illetve „budai” vendéglők, a Zöldfa, a Vén Diófa, a Márvány Menyasszony, a Politikus Krájzler, a Kékgolyó, a kacsapecsenye, az uborkasaláta, az eperbólé és a sashegyi rizling köré jegecült rituáléjukkal, polgáribb szintű párdarabjai a Makkhetesnek, a Fehér Szarvasnak, az Albecker csárdának és a Tabán többi kiskocsmájának.
Ha meggondolom, komoly irodalmi városrész ez, talán az egyetlen Budapest kávéházakra centralizált irodalmi életében. Igaz ugyan, hogy az események, csatározások, ütközetek a kávéházakban zajlottak le (a kártyacsaták a Fészekben), a Krisztinában pedig „csak” laktak és laknak az írók, ám ez annyit jelent, hogy a környezet sokaknak kedvére való. Mielőtt állításomat adatokkal támogatnám, hadd kezdjem egy személyes emlékkel. Már Pestre, illetve Budára jövet, 1914 nyarán a Színkör táján láttam gyakorta bolyongani a legkövérebb magyar írót, Újhelyi Nándort, kit minduntalan pörbe fogtak szeméremsértő regényei miatt. Törvénytelen származását kidolgozott előkelőséggel, skatulyából kivett eleganciával, monoklival és raccsolással ellensúlyozta. Arisztokratikus életelveit Théodore d’Yhcassar néven foglalta választékos irályú csevegésbe (Osvát közölte). Nagyon szép delnő társaságában bolygott, kinek fényképét akkoriban megjelent regénye címlapján láttam viszont.
Csathó Kálmán szerint a Krisztina vidékies jellegét főként a Színkör adta meg, ahol nyaranta Krecsányi Ignác, majd Sebestyén Géza temesvári társulatai játszottak, valamint az, hogy e társulatok egyes művésznői az előadások után is vállalták a szalmaözvegyek szórakoztatását a fent említett kocsmákban és zöldvendéglőkben. Az ifjú Krúdyt vonzotta ez a környezet, „hősei főleg itt, a Budai Színkör körül tevékenykedtek, krónikásuk csak néha rándult át a pesti partra, Feld papához.”
De lássuk a lakosokat, a városnegyed írói demográfiáját. Márai Sándor az Egy polgár vallomásaiban elmondja, hogy bejárva a nagyvilágot, a Krisztinában lelt hazára. Granasztói Pál önéletrajzában írja, hogy ugyanakkor s ugyanúgy járt ő is, ez lett számára „a legotthonosabb hely, mondhatni az egész világon”. Hogy rövid legyek: Moholy-Nagy László, a festőművész, a Mészáros és Gellérthegy utca sarkán lakott, barátai, Barta Lajosék a Lovas úton, a Márvány utcában Kaffka Margit, a Logodi utcában Kosztolányiék, az Attila körúton Babitsék, a Mészáros utcában Marconnay Tibor, az Avar utcában Tersánszkyék, az Alkotásban Tamási Áron. Ma a Gellérthegy utca lakosa Birkás Endre; több regényének, elbeszélésének színterét erre a környékre tette. Kissé tágítva a határokat: a Városmajor táján lakott Angyal Dávid, Basch Lóránt (a Baumgarten-díj kurátora), Zilahy Lajos, ez idő szerint Németh Lászlóék ésMészöly Miklósék. A Németvölgyi úton Szabó Lőrinc, majd barátja, Kodolányi János, utolsó éveiben.
Végére hagytam Szabó Dezsőt, nemcsak mert élete egy szakaszában itt vert tanyát, hanem mert már az első nagyháború előtt komoly irodalomtörténeti események színhelyévé avatta. Az Életeimben bőven, színesen, olykor legendatermő ihlettel ecseteli őket. A Márvány utcában lakó Kaffka Margit vonzotta ide, ő pedig a Nyugat vezérkarát, Adyt, Ignotust, Kaffkát, Schöpflint a tabáni Albecker csárdába, a Krisztina téri Zöldfa vendéglőbe vagy a Philadelphia kávéházba, ahol belviszályaik átmeneti kibékülésekbe oldódtak.
„Éjfél után behúzódtunk a kávéház különszobájába. Likőrökre és feketekávéra került a sor. Ady az asztalfőn ült, én a jobbján, balján a főorvos. Másik oldalamra Margit került. Ady már dadogott, de láttam, hogy mámoros mozdulatai dacára egészen eszénél van. (…) Egyszer csak kezébe vette a telt likőrös poharat, és pohárköszöntős pózzal vette sorra a vendégeket. Nyilvánvalóan szándékos túlzással mutatta mámorosnak magát:
– Hát te, Miksa, te egy senki vagy, egy derék senki. Te, Aladár, egyszerű, igen egyszerű ember. – Így ment végig a jelenlevőkön. Mikor hozzám ért, csuklott egyet és elhallgatott. Pedig az volt az érzésem, hogy az egész kör-minősítés azért volt, hogy nekem mondjon valamit. Egy pillanatig tágult szemmel nézett rám. Akkor elejtette a poharat, és dermedt-vidoran elnyúlt az asztal alatt. Világos volt, hogy az Õs Kajánt játszotta meg.”
Az Õs Kaján miatt idézem, minden bizonnyal így történt, s Szabó érezteti, hogy Ady végül is nem bírta kimondani a jóvátevő dicsőítést, mint egyébként szokta.>
Szabó sokszor, s gúnyba burkolt szeretettel szól Kaffkáról és barátságnak nevezhető viszonyukról. (Ugyanis később fennen hirdette, hogy igazi barátja soha életében nem volt.) Kaffka gyakran meghívta magához, kitárulkozott előtte, s fejébe vette, hogy kibékíti Adyval. Végre sikerült:
<„Kaffka Margit látta, hogy Ady és köztem nem éppen májusi a levegő… De az ő női makacsságával mindenképpen össze akart melegíteni bennünket. Ezért Adyt is, engem is meghívott egy délután három órára magához.
Engem valami visszatartott, s csak egy félóra késéssel érkeztem Margithoz. Ady már ott hevert a díványon, és láthatóan ingerült volt, hogy neki kellett rám várnia. Én, mert akkor is sötét pénzügyi felhők kezdtek fölém nehezedni, tréfás elkeseredéssel mondtam:
– Hát nincs már más menekvés, el kell csípnem egy százezer koronás feleséget.
– De csak rente, rente – mondta Ady, amivel azt akarta mondani, hogy a lány tőkéjének évjáradéka legyen százezer korona.
– Nem, nem – feleltem én –, megelégszem azzal, ha százezer korona tőkéje lesz.
Ady elvonta száját:
– Igaz, te, kis tanár, beérheted azzal is.
Aznap, úgy látszik, én sem voltam a legtürelmesebb állapotban, meg véletlenül ezen a délután kivételes kánikulai meleg volt. Nagyon daliásan egyenesre ültem:
– Nézd Bandi, azért, hogy te verseket írsz, semmi okod és semmi jogod nincs rá, hogy pimaszkodj az emberrel. Jegyezd meg, hogy a te versednek annyi szépsége és annyi mélysége van, amennyi szépséget és mélységet én adok neki.
Csodálatos változás ment végbe Adyn. A szemei elhomályosultak és megtágultak, a száján dadogó vonaglások rángottak. Elnémult. De később, mikor hárman a Bristol felé tartottunk, az Alkotás utca szegletén, ahol a későbbi Kis Royal helyén egy kis kertes vendéglőcske állt, fellobbanó kedvvel indítványozta:
– Gyertek, menjünk be egy pohár sörre.
Nem akartuk elrontani a kedvét, bementünk. Elkezdett egy fiatal orvosnövendékről beszélni, aki akkor titkári tétlenséggel ténfergett körötte. Aztán színészies felháborodással mondta:
– És egy ilyen tökkelütött pasas fog egy Szabó Dezsőt, egy Ady Endrét kezelni!
Láttam, hogy az egész történet nekem kiutalt elégtétel volt…”
Tudjuk, sokat villongott Kosztolányival is. Bohuniczky Szefi írja:
„Egy ízben velük vacsorált egy budai vendéglőben. [A Zöldfában lehetett.] Megjelent két fiatal híve, odaültek asztalukhoz, s biztatták Szabót, hogy a dolgot ne hagyja annyiban, végezze ki végképp Kosztolányit.
– Miért végezzem ki? – kérdezte az író.
– Mert Kosztolányi megérdemli.
– Nem mondhatná meg, miért érdemli meg?
– Csak azért, mesterem, mert tehetségtelen.
Szabó Dezsőt elöntötte a düh, a szék is ropogott alatta. Magából kikelten kiabálta:
– Maga tehetségtelen hülye, fogja be a száját és kotródjék azonnal!
Amikor elmentek, Szabó még megjegyezte:
– Engemet megbántott Kosztolányi, de ha én azt írom is, hogy Rilkénél Rilkébb verseket gyárt, azért tudom, hogy nemcsak a legműveltebb, de talán ő a legtehetségesebb magyar író.”
Hasonló esete volt Tamási Áronnal, kit a Szűzmáriás királyfi megjelenése után rútul megmart. Tamási igen tisztelte Szabót: „…az volt a képzeletem róla – írja a Virrasztásban –, hogy egy kis magyar templomban aránytalanul nagy és csodálatra méltó képet látok. Így magamban büszke voltam erre a magyar képre (…) Ez a gyermeki büszkeségem akkor sem hagyott el, amikor, s éppen imádkozás közben, leköpött engem a kép.
Szépen letöröltem és tovább mentem, hogy végezzem mindennapi dolgomat. Aztán jött egy idő, úgy két éve forma, amikor ráadásul a szellemre, megismertem a fizikumot is. Ott ültem kicsi társaságommal a Philadephia kávéházban, s Szabó Dezső, meghallván, hogy az egyik, aki ott ül, az én vagyok, odaüzent nekem, hogy menjek az asztalához, ha nem haragszom. (…) Így történt, hogy odamentem a Szabó Dezső asztalához. Nagyon barátságosan, sőt felállva fogadott…” Ezután a maga fortélyos, cselgáncsos modorában alaposan megcsipkedi Szabót. Nemsokára rá – már nem tudom, ki írta meg, hol olvastam –, ugyancsak a Philadelphiában Szabó egy ifjú híve szidalmazta Tamásit, hogy a mester kedvében járjon. Szabó letorkolta: Tamási Áron az én fiam, én üthetem, de nem engedem, hogy más tegye. Ez 1930 táján történhetett Tamási följegyzése szerint.>
Akkoriban, tudtommal a húszas évek eleje óta a Gellérthegyen, a Szirtes úton lakott, terjedelmes, könyvekkel bélelt lakásban. Magam ugyanakkor a Márvány utcában, a véletlen gyakran összehozott vele, s így akarva-akaratlan kiismertem szokott, változatlan napirendjét. Ez idő tájt (1923–25) a Segítség!-et írta, s nyilván a munka szabta meg rendszeres időbeosztását. Reggel és délelőtt dolgozott, déltájban leereszkedett a Krisztina térre, a Zöldfa vendéglőben megebédelt (ott eszelte ki a hírhedt „Fellner ügyet”), utána átment az Alagút és a Pauler utca sarkán levő Philadelphiába, ennek ablakában ült az esteledő órákig majd mindig magányosan, vagy fogadta – ritkán – hódolóit és ellenségeit, mert barátai nem voltak. Estefelé sétára indult a néptelen Koronaőr utca közepén a Vérmező és a Városmajor felé, s ott eltűnt szemeim elől. Esetleg a Horváth Kert Krisztina körúti palánkja mentén sétálgatott, s gyakran beült az ott levő Palota moziba. Ismerve gyöngéjét, mennyire élvezi hírneve, közismertsége látható jeleit, igyekeztem észrevétetni vele, tudom, kit van szerencsém csodálhatni, valahányszor találkoztam vele az utcán, vagy a Palota moziban, ahol egymaga két ülőhelyet elfoglalt, vagy a Philadelphiában, hová biliárdozni jártam. Ilyenkor kidüllesztette szemét, és olimpuszi ábrázatot öltött. Elevenen előttem áll a kép, amint jól szabott, elegáns, kivasalt ruhában járkál, hátul összefont kezében tartva kalapját, sárga sörényű oroszlánfejét leszegve, peckesen, kidüllesztett mellel. – Mondom, rendszerint magányosan tanyázott a kávéház kirakatában, egyszer azonban Kosztolányival láttam ott. Azért említem, mert nevezetes napja volt, az, amelyen a Kúria nemzetgyalázási pörében enyhe, felfüggesztett, azaz gyakorlatilag felmentő ítéletet hozott: 1924. július 17-e. E pör folyamán történt, hogy Kosztolányi, viszálykodásaik ellenére, az írók nevében, kegyelmi kérvényt akart benyújtani Horthynak, ki azonban nem fogadta. Én Pesten a nap folyamán értesültem a pör kedvező kimeneteléről, s hazamenet kíváncsian néztem be a „Phili” ablakán: Szabó éppen elégedett nevetéssel mondott valamit a mellette ülő, s szintén nevető Kosztolányinak, ki nyilván a jó hírre jött át a Logodi utcából szerencsét kívánni. Szemembe tűnt, hogy Kosztolányi, ki maga is szép szál ember volt, szinte fiúsnak hatott Szabó impozáns, Buddha-szerű figurája mellett. – Evvel zárom a Krisztina irodalomtörténetét.
A negyed, a Vár, Gellért-, Sas-, Márton-, Isten-, Jánoshegy, Rózsadomb karéjában, stílustörés nélkül beillett volna a felvidéki városok sorába, melyek övezetében felnőttem, s ha hozzájuk veszem Esztergomot, Tatát, Győrt, Sopront, Kőszeget, ahol diákkoromban megforogtam, akkor természetes, hogy ezek típusa jelentette szememben „a” várost, és hogy a körúti Pest álpalotasorainak homlokzata mögött megéreztem a balkáni parvenüt. Ám valójában nem ez volt nekem ellenszenves, hiszen élet nyüzsgött benne, fejlődött, alkotott, s mára – szerencsés fekvésénél fogva – fölépítette Európa legszebb fővárosát. (Metropoliszt értek, nem ékszervárost, mint Firenze vagy Salzburg.) De valóban balkáni volt a sznobizmus, amivel a kicsi, elmaradt ország entellektüeljei fővárosukat a világ tetején ragyogó empóriumnak képzelték, s amelynek lakosai illetőségüket láthatatlan rangjelvényként hordták. Holott ugyanekkor viselkedésük minden volt, csak nem civilizált, nem urbánus. Sőt ma sem az.

VIRÁG BENEDEK:A KALITKÁBA ZÁRT MADÁRRÓL

Szabad teremtmény, kis Madár!

Melly kéz, kegyetlen kéz, fogott el!

Tudom: sóhajtasz sorsodon,

S várod naponként a szerencsét;

Még alszik a Hajnal, s te már

Vered kalitkád szárnyaiddal.

Oh mondd ki nékem, kis Madár!

Örűlsz-e vagy nem álmaidnak?

Ha hallja gazdád éneked,

Gondolja: hálálod kölessét.

Nem vélem én azt, s nem hiszem;

Te átkokat zenegsz fejére.

Ha látja, hogy bé van fejed

Szárnyadba dugva, s csendesen vagy:

Azt mondja: már megfáradott

S elnyúgodott az én Madárkám.

Nem! Nem! Te bús óráidat

Bánkodva számlálod magadban,

S hogy jobb reményed nem lehet,

Utálod a napnak világát.

Ha vagy veréb hozzád röpűl,

S akar kicsípni étkeidből,

S te addig állasz ellene,

Míg messze tőled el nem űzted;

A gazda rátok néz, nevet,

S örűl az ártatlan csatának;

Nem tudja, hogy barátja vagy

Annak, kit elversz a veszélytől.

Ha csípkeded rostélyidat,

Vagy újait tréfás Uradnak;

Azt véli, hogy játszol vele,

S hogy elfelejtetted, mi voltál.

Én azt hiszem, hogy mérgedet

Szívére kívánod kiadni.

ANDRÉ KERTÉSZ EGY SZELETNYI TABÁN (1912)

ÚJABB TABÁN FESTMÉNYEK

TABÁN TÉRKÉPE 1890 KÖRÜL

Még nem kezdődött el az Erzsébet híd építése, a kis tabáni házak még felkúsznak a Gellérthegy oldalán és a Döbrentei utca a Rudas fürdőig tart.

SALY NOÉMI : A BUDAPESTI KÁVÉHÁZAK TÖRTÉNETE

A kávéházi írás és olvasás a mûfajokra is hat. Az irodalmi mûvekben is szerepel a kávéház intézménye.Európában a kávéházi kultúra nagyon erõs, és szorosan összefonódik az irodalom bizonyos részével.





A kávé az iszlám közvetítésével a kora középkorban kerül Európába. A 14-15. században már kávéház is létezett Mekkában, bár bizonyos szultánok teológusaik tanácsára szigorúan tiltották (mivel a kávézás szorosan összefonódott a dohányzással és a kábítószer-fogyasztással). Elõször a Földközi-tengeri kereskedelem útjain került be Európába: elsõ nyomai füstös kikötõi lebujok Velencében, Marseillase-ben (délrõl jövõ kávéházi kultúra). Amikor Amszterdamba tevõdnek át a kereskedelmi útvonalak, az északról jövõ kávéházi kultúra válik meghatározóvá. A kávé nagyon drága, csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, akik elkezdenek otthonaikban kávézni. A kétféle kávézási szokás elkezd közelíteni egymáshoz, majd a hajdani monarchia területén találkoznak. A török idõkben a magyarok nem kávéztak (a magyar ember bort iszik; a kávé török ital, az ellenség itala), de már elkezdenek. Legelsõ megjelenése a kávé szónak Zrínyi Szigeti veszedelmében található







Hadik kávéház




HADIK kávéház terasza






. Az 1600-as évek végén a magyar diákok nyugat-európai egyetemekre mennek tanulni (peregrináció), Hollandiába, Németországba, ahol kávéházba járnak. A hollandok ellopják a kávécserjét, majd gyarmataikon (Indonézia, Ceylon) termesztik, így viszonylag olcsó lesz. A kereskedelem továbbra is délkeletrõl hozza a kávét (bosnyákok, dalmátok). A török, arab, olasz készítésmód honosodik meg Magyarországon (erõs kávé). Északnyugat-Európában már kezdenek kávéházak nyílni, amelyek nagyon elegánsak; délen maradnak a lebujok.


Az elsõ ismert pesti kávés a rác Blasius, akinek déli típusú kávéháza volt. Az 1720-as években a városi tanács határozatot hozott, hogy a három kávés egyezzen meg az árakról, miután a harmadikat bepanaszolták, hogy rontja az áraikat (a kávés céh csírája). Az 1880-as évektõl széles polgári közönség tartotta el a kávéházakat, az meg a mûvészeket. 1848-ban Fillinger János, Fillinger apó volt már a Pilvax tulajdonosa, de meghagyta a Pilvax nevet. Világos után õt magát, de vendégeit is állandóan zaklatják a hatóságok, ezért kénytelen eladni kávéházát. Késõbb a „sasvadászok” menekülését is õ segítette Sebestyén téri kávéházán keresztül.

A kávéházak nagyon szépek voltak, nagy márványasztalokkal (nem lehet velük verekedni, jól tisztíthatók, idõtállóak, kényelmesen kiteregethetõk rajtuk a nádkeretes újságok, amik mellett még a kávézás kellékei is jól elfértek). 4-6-8 személyes asztaltársaságokra voltak kitalálva, hogy csoportosan térjenek be az emberek, és minél tovább ott is maradjanak (beszélgessenek, eszmét cseréljenek, és közben fogyasszanak). Nagyon kényelmes tonett székek voltak. Lehetett kártyázni, dominózni, sakkozni és biliárdozni. A kávéház második otthon volt. A polgári demokrácia egyik legfontosabb, legalapvetõbb intézménye, mely a hatalom által teljesen ellenõrizhetetlen. Ezért a kommunisták azonnal radikálisan bezáratták õket (120-nál is többet), és föloszlatták az asztaltársaságokat.

A török hódoltság után 2000 állandó lakos volt Pesten. Pest fellendül, amikor Lipót császár engedélyez évi négy országos vásárt, amik számára Pest nagyon kedvezõ fekvésû, évente négyszer 30000 kereskedõ érkezik Pestre. Nagyon rosszak voltak a lakásviszonyok (fûteni, világítani kell, ami drága és büdös), a kávéházban viszont jó lenni, ami tágas, szép, meleg és világos. A mûvészek itt érintkeztek a polgársággal, akik így megismerték és segítették õket (írók és az olvasóközönség vegyülése). Az 1850-es években körübelül 40 kávéház volt. Késõbb bárki szabadon nyithatott kávéházat, zsidók is. 80 %-ban az õ kezükbe kerül a kávés szakma, ami óriási föllendüléshez vezet.1896-ban a millenniumi kiállítás miatt 596 kávéház található a címjegyzékben (van, ami a tulajdonos és a kávéház címén is szerepel). Ez a szám késõbb visszaesik, a II. világháborúig 350 volt. Az alapszolgáltatás mindegyikben megvolt, ezen túl pedig egyéni jellegzetességeik is voltak. Soha nem kizárólagos, kirekesztõ, zárt a vendégközönség.

Irodalmi és mûvészkávéházak: New York – nagyon sokféle emberek találkozási pontja, az újságírók hírbörzéje; a Balaton politikai kávéház, Krúdy, Ambrus, Herczeg Ferenc járt ide, a tulajdonos Tihanyi Lajos nevû süketnéma festõmûvész fia Krúdy jó barátja; a Barossba járt Mikszáth, a Pesti Hírlap újságírói, egy bölcsészhorda (Kosztolányi, Csáth, Babits, Somlyó Zoltán, Karinthy), és a Thália Társaság ( Kós Károly, Lukács György, Gulácsy Lajos, Márffy Ödön, Hevesi Sándor). A Royalba járt a magyar pszichoanalitikus iskola élcsapata, Ferenczi Sándor. Itt õk ihlették Krúdy Álmoskönyvét. A kávéházak közelében mindig van valami fontos kulturális intézmény (egyetem, könyvtár, múzeum, nyomda, kiadó stb.). A kávéház lelke a kávés.






Forrás::fajlblog.com

KERÉKGYÁRTÓ ISTVÁN: TRÜFFEL MILÁN , AVAGY EGY KALANDOR ÉLETE

Trüffel Milán  életművész, szélhámos, kalandor és világutazó is egyben, az olvasónak mégis rokonszenves. Az író az egykori Tabán legmélyéről  a békebeli "úri világba" felkapaszkodó  hőse számtalan kalandot él át, elkövet kis stikliket, nagy szélhámosságokat, sokszor önmagát is becsapja, míg beutazza a világot Pesttől Bécsen és Párizson át Buenos Airesig oda-vissza. Lebilincselő olvasmány még azért is, mert időnként belepillanthatunk a régi Tabán  lakóinak  hétköznapjaiba , kűzdelmeikbe  szegénységgel, tűzvésszel, árvízzel, egymással. A regény a Kaligram kiadónál , Pozsonyban jelent meg 2010-ben.(A Múzeum krt 7-ben  vettem a Könyvudvarban alkalmi áron.)

kassius

TABÁNI HANGULAT (TÖRŐCSIK MARI ÉNEKEL)

SERESS REZSŐ: AZ ÉLET EGY NAGY CSODÁLATOS SEMMI

VAJDA JÁNOS: MÁKSZEMEK

MÁKSZEMEK. 

Ez a világ, e földi élet 

Mi más az ifjúnak s a vénnek! 

Előbb arany /, utóbb csak talmi, 

S a vége az, hogy meg kell halni...

II 

Szomoru-vígság földi létünk' 

Csak akkor lettünk boldogok, 

A midőn épen elvesztettünk 

Egy földi paradicsomot... 

III 

T. Georginának 

Ugy tetszik, mindent elfeledtem. 

Mögöttem minden ellapuit. 

Ha visszanézek, egy kietlen 

Szomorú sivatag a múlt.

Csak a te képed él még benne 

Csodás, ködös távolba, mint 

A Saharában, messze, messze, 

A még kilátszó piramíd, 

Mit cl nem ér a fáradt vándor, 

De képe lelkén megmarad 

Még akkor is. lm teste már por 

A föveny szemfödél alatt. .. 

Vajda János.

BARLANGLAKÁSOK A GELLÉRTHEGY ALATT 1866-BAN

Barlanglakások a Gellért hegye körül. (Vasárnapi Újság 1866 deczember 30)

A természettudósok azt beszélik, hogy az emberek eleinte fák és kiálló sziklák alatt s barlangokban laktak; csak később vezette őket testi elpuhulás és lelki müvelődés mesterséges lakok készítésére. Utazóktól azt halljuk, hogy Déli Oroszország kietlen vidékein, Örményország hideg fennsikjain, és az észak-amerikai jeges tenger szomoru mellékén az emberek máig is földbe vájt lakásokban: lebujokban élnek. Természetes

következtetés  ebből, hogy a barlangokat lakásra oly emberek használják, kiket vagy végtelen hátra

maradottság, vagy a természet mostohasága ösztönöz erre. Tegyük hozzá még az ^elvetemült tu

nyaságot, és mondjuk rá, hogy: ugy van. De engedjük meg azt is, hogy a lakássá alkalmazott

barlang mégis csak több a czigány ponyvájánál, a pásztor-ember nádkunyhójánál, a várostromló katona földbe vájt odvánál, a szorultlégü nagyvárosi pinczelakásnál s ugy erkölcsi, mint egészségi tekintetben végtelenül felette áll annak az irtózatos spelunkának, melyben párisi és londoni szorgalmas munkások az éjet töltik.

A közép-Duna mentén nagy számmal ta'álni sziklaüregeket.  Itt maga a természet nyitott effélét, ott az épitéshez való kövek kiásott helye kínálkozik menhelyül, másutt e két tényező közremüködése folytán keletkezett az ingyen szállás. Sajátságos hatást tesz az emberre ily földalatti falvak tetején járni, hol a hegyoldalból alacsony kémények nyulnak ki, és mesterséges, olykor művészileg nyaktörő utak vezetnek az alvilágba. Különösen Promentorban számos ily fold alatti üreg van, miket a Vasárnapi . Ujság már régebben ismertetett, melyek közül egy, majdnem negyed óra járásnyira vezet a hegy gyomrába, s oly tágas

hogy négy-lovas kocsi megfordulhat benne.

E barlangot borkereskedők szabályozták, hatalmas oszlopokkal látták el, merész ivü bejárókat alkalmaztak a külön ágakba, a tetőt megszilárdították, a talajt kiegyengették, s most ezer meg ezer akó számra tartják benne ama tüzitalt, melyből magok a budai hegyek többet teremnek évenkint 200,000 akónál. Kisebbszerü barlangokat lakásul használnak. A többnyire széles bejárót megszükitették, szabá

lyosabbra vették, és ajtóféllel s ajtóval ellátták. Ha a természet konyhát, kamarát, ólat is készen nyujtott, annál jobb; ha nem, akkor vájnak effélét, mint a hinduk és egyiptomiak. Elvétve ablakot is találunk e lakásokon, hanem azok nem igen dicsekedhetnek  nagy terjedelemmel; egy négyszög rőfnyinél  ritkán nagyobbak, s ha a bennlakóknak több világosságra van szükségök, ott az ajtó.

A lakások belsején minden esetben van egy egy kis igazítás. Némelyiket négyszögre vették, a tetőt kissé boltozatosán hagyva, s a falat vakitó fehérre meszelte a szorgalmas háziasszony. Deszkapadlózat fényűzés volna itt, s bútornak is elég egy faszinű asztal,pár naturalista szék, egy láda, egy tenyérnyi tükör, egy szent kép, és egy gyarlón  összetákolt nyoszolya, magasra tornyosodé ágy

bélivel. Ez ujkori troglodytok többnyire favágók, kőfejtők, napszámosok, a munka és nyomor népe; de vannak köztök tisztességes vinczellér családok is, melyeket inkább a szőlőhegy közelléte s czélszerűség, mint végszükség ösztönzött e választásra. Fölösleges mondanunk, hogy e barlanglakások kőzül kettő  sem hasonlit egymáshoz. Váltózatosak, mint magasztos épitészök: a természet.

 Az, a melyiket ezuttal képben bemutatunk, a Szent-Gellért hegy déli oldalán van és tisztességes lakhelyet képez épületekkel, kerítéssel, udvarral, fával az udvaron, és könnyen kielégithet  emberek  nemcsak lakályosnak találhatják, hanem még vonzerőt is fedezhetnek föl ama kettős kilátásban, mely a 700 láb magas szikláról, elől a dunamenti termékeny  rónára s a promontorvidéki  hegyekre, pár lépéssel oldalt pedig a Rákoson épült „ifju óriásra" nyilik.( az épülő Pestre. megj. kassius)

KEVÉSSÉ ISMERT ZÓRÁD ERNŐ KÉPEK

ÁROK-, VÁRALJA-, ÉS APRÓD UTCÁK TALÁLKOZÁSA 1909

Három utca torkolata a Szarvas térnél Balogh Rudolf fotográfus fényképén 1909ben. Megjelent a Vasárnapi Újság 1909 június 19-i számában Zuboly (Bányai Elemér) : A pusztulásra ítélt Tabán c. írásának egyik illusztrációjaként ). Balról az Árok utca, középen a kiszélesítésre váró Attila körút, jobbközépen a Váralja utca és végül jobbra az Apród utca. A Szarvas-ház már kiemelkedik a körülötte immár 10 éve lesüllyesztett térből , előtérben villamos és postakocsi, balra piaci árusok, jobbra egy utcaseprő.

ERZSÉBET HÍD, A FŐNIXMADÁR

Az Eskű téri híd megépítése  végleg betett a Gellérthegy és a Várhegy közé szorult elmaradt , lepusztult kis városrésznek . Amíg a hajóhíd nem csak összekötötte Peste és Budát , de el is választotta , hiszen komoly teherforgalomra és nagyvárosi közlekedésre alkalmatlan volt, addig a megépült új híd már kikövetelte magának a széles nagyforgalmú utakat a Naphegyen át nyugat felé.A  folyamat pénzhiány  és az első világháború miatt többször megszakadt, de végül is 1933-ban a Tabán teljes lebontásához vezetett.

 Lássuk mit tart érdemesnek közölni velünk a Sulinet a híd építéséről:

Az 1896-os esztendőben Ferencz József egy új híd megépítését rendelte el. A nemzetközinek kiírt pályázatra összesen 43 terv érkezett be, de egyiket sem fogadták el kivitelezésre.

A terveket végül Czekelius Albert és Kherndl Antal készítette el, s a hidat az 1898-ban meggyilkolt Erzsébet királynéról nevezték el, s budai oldalánál szobrot is emeltek emlékének. 

Az eredeti - eklektikus stílusban épült - hidat 1945-ben a visszavonuló német csapatok felrobbantották, és a híd olyan súlyosan rongálódott meg, hogy helyreállítása költségesebb lett volna egy új híd építésénél. Az eredeti híd keresztmetszete két 3,5 m széles járda, és 11 m széles, eredetileg fakocka-burkolatú úttestből állt, a két szélén, közvetlenül a járda mellett villamosvágányokkal. Építése 1897-ben kezdődött meg. A Gellérthegy lábánál fakadó hőforrások az építkezés során megolvasztották a lánckamrák bitumenes szigetelését, aminek következtében a budai pillér 1902 májusában 33 mm-t csúszott a Duna irányába. 

       Miután ezt tehermentesítették, gondoskodtak a függőleges terhelésről, és az építéskor elhelyezték a villamos alsóvezetékes vágányait is, de a közlekedés csak tíz évvel később, 1914. augusztus 14-én indulhatott meg.

Az első Erzsébet híd képei 

Címlapfotó a korabeli LIFE magazinból

A hídfőben még ma is láthatók a beépített, de még csonkán végződő vágányok az úttest szélén. Az Erzsébet híd a város és az ország egyik büszkesége lett, ám a második világháború sajnálatos módon nem kímélte meg, mert a visszavonuló német csapatok a Dunába robbantották. Ezzel az átkelési lehetőség majdnem két évtizedre megszűnt, mert az Erzsébet híd volt az utolsó a helyreállított hidak sorában. A Dunába lógó roncsokat természetesen hamar kiemelték a vízből, de a pesti oldalon álló pilont nem bontották el (a másik oldalon ledőlt), hanem stabilizálták.

A felrobbantott híd majd 20 évig állt csonka mementőként

Egészen 1960-ig állt ott, míg folytak a viták, hogy vajon érdemes-e régi formájában újraépíteni, vagy inkább egy teljesen újat kellene tervezni. Végül az utóbbit választották. Felkérték az Uvaterv Hídirodájának akkori vezetőjét, Sávoly Pált, akinek vezetésével elkészült egy egyszerűbb, de korszerűbb kábelhíd terve.

A megújulás képei

A híd acélszerkezetét a Ganz-MÁVAG gyártotta, a speciális kábel a Magyar Kábelművekben készült. Az alépítményi munkákat és az acél- szerkezet szerelésének kiszolgálását a Hídépítő Vállalat végezte. Még gondolkoztak ugyan a híd budai hídfőjének északabbra helyezéséről, de aztán az eredeti nyomvonal megtartása mellett döntöttek. Az új útpálya 18 m széles, 2x2 forgalmi sáv lett, aminek közepére helyezték a villamossíneket.
          Az újjáépített hidat 1964. november 20-án adták át a forgalomnak, amin a villamosok 1972. december 31-ig közlekedtek. Akkor a vágányokat felszedték, és azóta a közúti forgalom csak a 2x3 forgalmi sávon bonyolódik. A híd lehajtójának rekonstrukcióját az elmúlt évben végezték el, s felújítottak a mintegy 333 méter hosszúságú és 2900 négyzetméter felületi közúti felüljárórendszert, ami három irányba vezeti el a híd forgalmát. Megújult még a híd, a lehajtó rámpa, valamint a Hegyalja út alsó szakaszán lévő forgalmi csomópont és a lehajtókhoz csatlakozó Döbrentei téri úthálózat is, mert az Attila út főforgalmi szerepet tölt be az I. kerület közlekedésében, és a '60-as években történt felújítás óta ez már igen szükségesnek bizonyult.

A jelen

A főnixmadárként   megújult Erzsébet -híd ma is Budapest  büszkesége, betöltötte kilencvenedik életévét ( a régi és az új együtt) és remélhetőleg még sokáig lesz a város egyik jelképe.

kassius

ELFELEDETT BUDAPEST -VÁRJUK A HÓESÉST

Már napok óta másról sincs szó a tévében, rádióban, mint hogy az utóbbi évek legzordabb hidege közeleg, kemény mínuszok és a hétvégén hóesés is várható. Hogy ne csak a didergés, a gázszámla jusson eszünkbe a hírek hallatán, íme, egy kép a Fortepan.hu-ról, ahol a hajdan volt Tabánt látjuk puha, finom hóval betakarva – akár egy szép régi képeslapon.





( Képkutató: Tabán 1934 körül, Forrás: Fortepan )


De lássuk, mi van a képen, amitől megmelegszik a szívünk, s ami immár nincs ott – hiába kémlelnénk a tabáni domboldalt valahonnan a Gellérthegy lankájáról!


MINARET: A kép előterében, akárha a Rácz-fürdő egyik kéménye lenne, úgy „füstöl” a török kori minaret, amely a Tabán 1938-as bontásakor még megmenekült, hogy aztán a II. világháború után az enyészeté legyen. Budán a török hódoltság ideje alatt szinte egymást érték a hasonló, karcsú tornyok – erről árulkodnak a régi metszetek, úti beszámolók is. Evlija Cselebi, a híres utazó csak a Vízivárosban huszonnégy mecsetet számolt össze, mely közül húszhoz tartozott deszkából vagy téglából épült minaret is. A rengeteg magyarországi minaret közül sajnos csak kevés menekült meg: összesen öt ilyen, a müezzin imára szólító hangját felerősítő építményt ismerünk – ezek közül is csak az egri és a pécsi torony tekinthető meg eredeti, teljes állapotában.


SZERB TEMPLOM: A Tabán egyik legnyüzsgőbb központja volt a piactér, melyet egyik oldalról a Szent Demeter templom határolt. A barokk templomot – melyet 1751-ben épített fel a budai szerb közösség – egészen különlegesen kecses, finoman kidolgozott toronysisakja miatt szerette és ismerte mindenki – a képen a közelebbi templom az. A török elől Magyarországra menekülő szerbek egyébként gyakorlatilag a Tabán egészét uralták: a 18. század elején a Tabán (más néven Rácváros) lakosságának több mint 90 százaléka volt szerb. Így aztán nem meglepő, hogy számos más pravoszláv felekezeti intézmény is működött itt: a szerb püspöki palota és az egyházközösség épülete is a környező utcákban volt. A „szerbek templomát” a második világháború tette tönkre, találatot kapott, s végül a buzgó városrendezésnek köszönhetően 1949-ben lebontották.


HÓ és ÖRDÖGÁROK: Valaha a szerbek temploma előtt, a piactér alatt (is) húzódott az Ördög-árok, mely szinte egész Budát átszelve gyűjti ma is a vizet, s mely – többek között – az 1838-as nagy árvíz idején is kiöntött. A bölcs városvezetés az 1870-es években több szakaszban befedte a vízgyűjtő árkot, mely egyébként még olyan építkezéseket is befolyásolt, mint a városmajori templomé. Az Árkay testvéreknek azért kellett a templomtól különállóan tervezni a harangtornyot, mert a kettő között húzódik az árok. A képen látható hó – olvadásakor – tehát már a föld alatt folyt el a Dunába, a ma is látható, Erzsébet híd mellett található kifolyón át.


S végül egy érdekesség:


Majd ha piros hó esik! – szoktuk mondani, ha valaminek az esélye a nullával egyenlő. Nehéz elképzelni, hogy egyszer mégis megtörtént a lehetetlen: 1941. február 1-jén, azaz 71 évvel ezelőtt „Budapesten és közvetlen környékén – mint a Meteorológiai Intézet közli – szombaton délután, valószínűleg afrikai eredetű, színes porral vegyes hó hullott. Cegléden és környékén a déli órákban a havazás megszűntével az ég alja vörös szín öltött, mint nyári viharok előtt szokott lenni, majd sötét felhőkből ködszerűen vörös-barna por hullott a friss hóra.” (Pesti Hírlap, 1941. febr. 02.)

Forrás: párpercbudapest.blog.hu

A LEGRÉGIBB FOTÓ A MÉLYPINCE VENDÉGLŐRŐL