HULLÓ FALEVÉL SUTTOGVA BESZÉL...............

A Tabananno-ban nagyon sok dal csendült már fel zenei aláfestéstként,a cikkek végén,vagy videókon, néhányat közülük maga Zórád Ernő adott elő .A legtöbb dal közös vonása ,hogy szerzőjük azonos:........... ZERKOVITZ BÉLA 1881-1948

1881. július 11-én született Szegeden a magyar sanzon és operett egyik királya. Egyedülálló hangzásvilágával olyan slágereket írt, mint a Bözsi, ne sírjon..., Én és a holdvilág..., Nem tudom, mi az oka..., Mi muzsikus lelkek..., Asszonykám, adj egy kis pihenőt..., Látta-e már Budapestet éjjel..., Az egyiknek sikerül..., Van a Bajza ucca sarkán...., Éjjel az omnibusz tetején..., Uncili,smuncili..., Ez a föld a hazám..., Párizsban huncut a lány..., Tanulj meg fiacskám komédiázni..., Lehoznám néked a csillagokat, Gyere, te nímand..., Te szőke gyerek.

A zene iránti rajongást édesanyjának köszönheti, aki gondoskodott róla, hogy gyermekei kiskoruktól fogva magas zenei műveltségben részesüljenek. A kis Zerkovitz minden szabad idejét a „Barokaldi Cirkusz” előadásain töltötte, még olvasni is a színlapokról tanult meg.

A zene iránti rajongást édesanyjának köszönheti, aki gondoskodott róla, hogy gyermekei kiskoruktól fogva magas zenei műveltségben részesüljenek. A kis Zerkovitz minden szabad idejét a „Barokaldi Cirkusz” előadásain töltötte, még olvasni is a színlapokról tanult meg. Tanulmányait Budapesten, a Markó utcai reáliskolában folytatta. Ez az az intézmény, melyet később Karinthy Frigyes tett híressé a „Tanár Úr, kérem” című kötetével. Két színházfanatikus osztálytársával a varietéket és a Hökköm színpad előadásait látogatják. Szerencsére tanáraik nemhogy ellenezték volna a dolgot, de útmutatásuknak köszönhetően a fiatalok bevezették a vasárnap délelőtti matinéelőadásokat, ahol a diákok zenéltek, színdarabokat adtak elő. Zerkovitz „debütálása” is egy ilyen eseményen történt: egy huszonnégy tagú zenekart vezényelt.Tizennégy évesen hegedülni kezdték el taníttatni. Az ifjú tehetség azonban nem bírta elviselni a lassú tanulási tempót, s gyakorlás helyett inkább imádott hangszeréhez, a zongorához ült. Tanára kijelenti: zenei antitalentum. A Zerkovitz szülők erre befejezik a gyerek zenei képeztetését, s mérnöki pályát szánnak neki. Így került Zerkovitz a Műegyetemre, ahol kitüntetéssel szerzett diplomát az építészmérnöki karon. Ezután Olaszországban dolgozott műemlékrestaurátorként. Hazatérése után is ebben a szakmában helyezkedett el, részt vett például a Királyi Palota helyreállítási munkálataiban. Közben azonban csak a zeneszerzésen járt az esze. Összedve minden bátorságát, egy szerzeményével bekopogtatott Baumann Károlyhoz, a Fővárosi Orfeum igazgatójához. Baumann dícséretekkel halmozta el, s további slágerek írására ösztönözte. Ez adta meg Zerkovitznak a lökést, amely elindította a hírnév felé. Megállíthatatlanul írta a jobbnál jobb dalokat, amelyeket hamarosan a kor legismertebb sztárjai énekeltek. Aztán a Hulló falevél című slágerével az élete is megváltozott. Ezzel a dallal egyrészt országos hírnévre tett szert, másrészt feleségül vehette az azt előadó művésznőt. 1911-ben írta meg első operettjét, az Aranyesőt. Sikerének terjedése ekkor már megállíthatatlan volt. Magyarországon kívül Bécsben, Berlinben, Hamburgban, Milánóban, sőt, Amerika több városában is hihetetlen sikerrel mutatták be szerzeményeit, melyek számlálatlanul kerültek ki a kezei alól. Milánóban egyenesen Giacomo Puccini ment be a mesterhez gratulálni. Állítólag neki mondta akkor Zerkovitz: „...csak külföldön szeretnek, odahaza csipkednek, sok rosszakarattal vesznek körül.” Mondataiban volt némi igazság. A háta mögött Lopkovitznak gúnyolták, utalva arra, hogy a zeneszerző időnként gyanúsan ismerős dallamokat használt műveiben. Népszerűségén azonban ez mit sem változtatott, a rosszindulatú pletykákra pedig ő maga is többnyire vidáman legyintett. Az első világháború után Fedák Sárihoz hasonlóan a Tanácsköztársaság oldalára állt. Fő bűnének azt rótták fel, hogy megírta a "Be be be kell lépni a Vörös Hadseregbe" című propagandadalt, amit ki is nyomtattak, több mint kétszázezer példányban. A kommün bukása után külföldre menekül, később hazatért. Anyagi gondjai nem voltak. Ekkor kezdett bele csak igazán a slágergyártásba. Ha írt egy új művet, annak garantált volt a sikere. A Budai Színkör minden nyáron új operettjét mutatta be, fantasztikus szereposztással, elképesztő fogadtatással. 1926-ban mutatták be a Csókos asszonyt, Honthy Hannával, Kabos Gyulával, Somogyi Nusival, s a felejthetetlen Hegedűs Gyulával, aki az egyik leghíresebb slágert énekelte a bemutatón: Van a Bajza ucca sarkán egy kis palota… Aztán 1927. május 21-én bemutatják A legkisebbik Horváth lány c. operettjét. Zerkovitz a következő kulisszatitkot árulta el a sikeroperettről: „...Tizenhat esztendeje írtam egy dalt, hogy "mondják meg a legkisebbik Horváth-lánynak... Hej, de nem igaz, az, amit rólam diskurálnak..." Akkor még nem gondoltam volna, hogy tizenhat évvel később ez a bizonyos Horváth Bözsi, akihez a dalt írtam, egyszer még egy operettem hősnője lesz. Amikor a dalt széltében hosszában elkezdték énekelni annak idején az országban, sokan azt hitték, hogy népdal. Aztán amikor kiderült, hogy én írtam, nem kisebb emberek írtak róla méltatást, mint Heltai Jenő és Molnár Ferenc. Azóta engem már szívesen elkönyvelnek a pesti aszfalt muzsikusának. Vállalom ezt is! De megvallom, jólesett, hogy amikor ez a magyar nótám felhangzott az operettemben, a második szótól kezdve az egész nézőtér énekelte és dúdolta.” Sikere elképesztő méreteket öltött. A „Nóta vége” című darabjának 75. előadását ünnepelték, amikor felajánlották neki a Budai Színkör direktori székét, amit el is fogadott. A helyzet nem volt ismeretlen számára, hiszen 1918–1923. között a Royal Orfeumot igazgatta, utána két esztendeig a Budapesti Városi Színházat, majd 1926. november 1-jétől újra a Royal Orfeumot. Igazi világsztárokat szerződtetett, hosszú hónapokig például maga Josephine Baker is vendégszerepelt nála. Az ő kedvéért Bécsből, Berlinből, sőt, Milánóból is Pestre utazott az úri közönség, Zerkovitz pedig egy dalt írt a tiszteletére, „Gyere Jozefin” címmel, melyet a művésznő évekkel később a következő sorokkal köszönt meg: „Mon cher Zerkovitz! Most, hogy Amerikából megint Párizsba teszem át a főhadiszállásomat, még egyszer meg akarom köszönni azt a slágert, amit Pestre való jövetelem idején komponált, és amellyel azóta az egész világon rendkívüli sikerem volt...” Gyere Jozefin-előadja Márkus László Magánemberként is példamutatóan élt. A család volt számára a legszentebb dolog. Nem voltak botrányai, félrelépései. Boldog házasságban élt feleségével, akivel két fiúgyermeket neveltek fel. Egy 1948-as interjújában nyilatkozta: „Nem szabad és nem lehet a sorstól többet kívánni annál, mint amivel az eddigi munkásságomat honorálta. Ez több mind annál, amit valaha is remélni mertem. A békés boldog családi otthon, a két nagy fiam, befejezettnek mutatják azt az ösvényt, annyi viszályon, intrikán keresztül valami különös szeretettel támogatott a gondviselés.”Sikerének csillaga nem áldozott le. Amihez nyúlt, abból arany lett. Sanzonkirálynak nevezték, s az is volt. Hatvanhét éves korában, 1948. október 23-án hunyt el. Slágerei ismertebbek napjainkban, mint a név, amely hozzájuk tartozik. Bár egyre többször csendülnek fel dalai, s a színházak is kezdik újra elővenni fantasztikus műveit, könyv, vagy egy átfogóbb tanulmány a mai napig nem készült még a magyar operettirodalom egyik legnagyobb slágergyárosáról.

Hulló falevél -az első nagy sikerű sláger-Ajtay Andorral