Álmélkodsz, mi? Bizony. Itt laktak, és ne tudd meg, milyen érzés volt a kisközértben előreengedni őket, ha véletlenül összefutottunk. Jött a Pista bácsi, kalap rajta, vettem tejfölt, és bámultam, ahogy kifizette ő is azt a tejfölt vagy bort, köszöntem neki, mosolygott, nem ismert, csak egy gyerek voltam az utcából. Ment a cekkerével, én meg valami olyasmit gondoltam, hogy költő nem kellene hogy cekkert vigyen, milyen dolog má’ ez. Piroska néninek sokáig köszönni se mertem, csak néztem ájult tisztelettel, a szemem sarkából, nehogy észrevegye. A macskás rajzait szerettem a legjobban, meg a Kipling-illusztrációit.
Csak az a baj, tudod, hogy ők nem szerették a Tabánt. Pedig Vas István itt is keresztelkedett meg 1938-ban, a Szent Katalin templomban (keresztszülők: Kassák Lajosné Simon Jolán és Szentkuthy Miklós). Szántó Piroska tudtommal nem is festett, nem rajzolt semmit a környékről. Szentendrét bezzeg festette. Ezt az egészet már csak azért se értem, mert az ablakaik a vízre néznek. Oda néznek az enyémek is, nincs évszak, napszak, óra, amikor ne lenne mámorító boldogság rápillantani: csillámlón, kéken, zölden, szürkén, aranypikkelyesen, olajfoltosan, lámpacsillagosan folyik a Duna.1932-ig itt élt egy fizikus, Harkányi Béla. Báró volt, a csillagászat professzora a pesti egyetemen. Övék volt a ház, eredetileg az ő családja lakott ebben az utcáról is külön bejáratú, első emeleti lakásban. No, ő viszont írt egy tanulmányt 1922-ben, aminek az a címe: Hullámos vízfelületek fénytükrözési jelenségei.
Mesélek még valamit. Harmadikos voltam a Szilágyiban, amikor a kezembe került az Iskola a határon. Elolvastam rögtön vagy ötször. A családom összes férfi és női tagja hirtelen értelmezhetővé vált. Nem, a papa nem volt katonaiskolás. A Madáchba járt, Szobotka Tibor volt a padtársa nyolc évig. Kétéves voltam, amikor meghalt. Ami igazán fontos, az persze kiderült róla, például a Szabó Magda történeteiből meg a Tiborról szóló könyvéből. „Géza, a mesehős”, az az én apám. No, szóval azt gondoltam, el kellene mennem Ottlikhoz. Elvégre ő is Géza. És láthatólag mindent tud. Hát kiderült: suliba menet minden áldott nap ott húzok el a háza előtt! Persze nem mertem fölhívni, pláne nem mertem becsöngetni az Attila út 45. kapuján. De őt is lehetett látni itten, a mi utcánkban: jött Vas Istvánékhoz a rengeteg szemöldökével, kockás zakóban. (Egyszer, már az egyetem után, mégis elmentem hozzá. Ordítoztunk nyájasan. Adott egy Iskolát a helyett az első helyett, amit közben elloptak. Dedikálta. Ellopták azt is.)
Gyere, a sarkon tisztelgünk a Nagy Platán előtt, van egy képeslapom, ahol száz évvel ezelőtt már kocsma látszik ugyanezen a helyen, és ez a platán áll a háttérben, óvodás korában. Itt is van nyaranta irodalmi élet (például amikor Zeke Gyula ül a zöld félkörpadon a szivarjával, a Jánossy Lajossal meg a Németh Gáborral, sőt olykor velem; és itt írta-rajzolta nekem egy szép, meleg estén Tandori Dezső azt, hogy „Szpéró, km zéró”), de ezt a problémakört – ahogy a Ráckertet – az unokákra hagyom.
Átmegyünk a tér túlsó végére, hogy itt is mér’ kellett megszüntetni a kis medencét, nem tudom. Francsek dédapa is tervezett ide annak idején szökőkutat – a mosakodó hajléktalanokra nem az a megoldás, hogy bevetjük a jó kis helyüket fűvel.
Na. Itt a Rudas. Ha az ember kibukkan a híd alatti kis alagútból, már el is képzelheti a Propeller szállót, a régi kertvendéglőt, a gyógyvizes pavilont. A fürdő szállodájában élt évekig Bródy Sándor. „…Dolgozik a Rudasban – mondja róla Krúdy –, este lesz, mire a városba jön.” (Gyula úr mindig tűpontosan fogalmaz: a tabáni ember a mai napig bemegy a városba, ha nagy nehezen rászánja magát, hogy átkeljen az Erzsébet-hídon.) Ide jártak az irodalmárok dögönyöztetni. Török Imre a Kedves lovakról, furcsa emberekről lapjain meséli, hogy ment ez. (Már csak azért is lelkesen olvastam, mert asszonyi állat hosszú évtizedekig nem tehette a lábát a törökkori medencébe. Most, ha újranyílik, mehetünk majd végre.) Előfürdő, gőz, forró medence, ez a sorrend. „Itt Günther Antal igazságügy-miniszter sem volt különb, mint a szabadnapos pincér vagy a himlőhelyes Kóczé Antal, a cigányprímás, aki öreg Banda Marcinak szinte suttogva egy ősrégi nótát »mondott«… Reisz Gyula bácsi [a Newyork legendás főpincére] … rosszalló fejcsóválással rótta meg a távollétében Cholnokyt… a fürdőslegények 10-15 percenként hozták a hidegvizes törülközőt, amit Krúdynak, Reisz Gyula bácsinak turbán alakban csavartak a fejére – nehogy valami baj történjen.” No, hát el tudod képzelni ezt a jelenést? Krúdyt, a kétméteres testével, egy szál fityegő köténykében és ezzel a turbánnal a fején?
Még a fürdő épülettömbjének a végében megállunk egy kicsit. Volt egy kiváló komikus a múlt századfordulón: Gyöngyi Izsó. A fél életét vándorszínészként töltötte, a másik felét Pesten. Írt egy pompás kis könyvet az emlékeiről: az a címe, hogy Színész egy félszázadon át. Ebben az idézetben 1894-ről mesél. Akkor halt meg imádott felesége és csakhamar utána újszülött kisfia is. „A Gellérthegy alatt, a Rudas-fürdőhöz építve áll az utolsó ház, mely kiszögellik a beépítetlen útra, itt laktam. Egy este, künn állok a folyosón, a szomszéd lakásból kijön egy kis ember, mellém áll, szintén rákönyököl a folyosó korlátjára, és szól hozzám: »Szervusz, édes Gyöngyim!« Ránézek, Vay Sándor, D’Artagnan néven most már neves író, a Pesti Hirlap állandó munkatársa. Gyönyörű, levendulaillatú tárcái legkedvesebb olvasmányaim. Nyakamba borul, sír, osztozik fájdalmamban, senki sem érti úgy az én veszteségemet, gyászomat, mint ő, mert hát ő is özvegy. Hát már most mit szóljak? Szívesen fogadtam el az adott helyzetet. Végtelen kedvesen telt el ezután az idő, a végtelenül okos, müvelt, szellemes, csupa szív emberke társaságában. Áldás emlékére.”
Vay Sándort Saroltának anyakönyvezték. Apja fiúnak nevelte. (A fiát meg, mert később született az is, azt lánynak – pap lett belőle, misszionárius.) Sándor-Sarolta, az elszegényedett grófkisasszony volt az első hivatásos újságírónő széles e hazában. (Az igaz, hogy ehhez férfiként kellett élnie: cilinderben, szivarral mászkált, biliárdozott, verekedett, nőügyei voltak, még meg is nősült. Esete benne van Krafft-Ebing híres szexuálpatológiai összefoglalójában.) Hogy „töltötte az időt” Gyöngyi Izsóval, nem tudni. Meddig lakott itt, nem tudni. Hogy miért, azt is csak sejthetjük. A város széle volt ez, a Gellérthegy lábánál azokkal a boszorkánytanyákkal, ahol minden valamirevaló pest-budai író beszerezte a maga szifiliszét s egyebét, Vörösmartytól Vajdáig, hogy a V betűnél folytassam.
Mit tehetnék? Az igazságot ki kell mondani, ez is az irodalmi séta része. Már csak nagyon ritkán ájulok el úgy, mint hajdan a kisközértben – jobb, ha az ember inkább nagyon figyel, az egész testével, mint a pulik.
És most, mivel a kuplerájokat úgy száztíz éve mind egy szálig lebontották, kénytelen leszel megint csak hozzám feljönni, kapsz egy teát, a többit még meglátom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése