Dr. Nagy Béláné Vajnovszky Kriszta, festőnő.(1896. május 20., Tiszanána – 1975. február 5., Budapest) 1921-26 között végezte el a Képzőművészeti Főiskolát, mesterei Glatz Oszkár, Bosznay István és Réti István voltak. Két nyarat Vágó Pál Jászapáti Művésztelepén töltött, egy nyári kurzust (1926) pedig Nagybányán is végzett. Tagja volt a Nemzeti Szalonnak és a Magyar Képzőművésznők egyesületének. 1949-ig rendszeresen kiállít Budapesten.
 |
| Holdvilág utca a Tabánban, (1933k) |
A politikai változások után azonban osztályidegenné nyilvánítják, mert 1945-ben elhunyt férje táblai tanácselnök volt. Többet nem állít ki Magyarországon. Külföldön azonban igen, négy saját gyermekéből három a II. világháborút követően ill. 1956-ban Brazíliába, Németországba és az Egyesült Államokba emigrál. 1964-től őket látogatja sorra, s állít ki az utóbbi két országban, az Egyesült Államokban többször is. Posztimpresszionisztikus, a felületet fellazító, gyors ecsetvonásokból és keményebb, tömörebben összeálló felületekből építkező, intenzív színeket használó, lendületes festészete végig következetesen megmarad. Festett portrét, csendéletet, életképet, tájképet. Egyik legsikeresebb képe, aHoldvilág utca a Tabánban (1933k), is ez utóbbiak közül való. Életét és életművét bemutató monográfia készülőben van.
Festőnő. A szót hallva Ferenczy Károly képe, a magyar piktúra egyik csúcsa, A festőnő jelenik meg szemünk előtt. A gyönyörű, napfény elöntötte nagybányai tájban, domb oldalán festőállványa előtt álló nőalak épp most óhajtja birtokba venni a látványt, képbe írni a valóságot. A kép az 1900-as évek elején született, de „érvényessége” napjainkban sem veszett el.
Dr. Nagy Béláné Vajnovszky Krisztina alakja szememben hasonló a Ferenczy Károly alkotta idolhoz. Művészi tehetsége már gyerekkorában kibontakozott, ezt azután a Képzőművészeti Főiskolán neves tanárok pallérozták, irányították, kiteljesítették. Mint oly sok tehetséges társa, ő is járt Nagybányán, a szabadiskolában. Elsajátította mindazt, ami teljes fegyverzetében mutatja meg a festőt. Professzionista volt, a szó legjobb értelmében. És művész – munkáinak bizonysága szerint. Örömömre szolgál, hogy arra hivatott szakember, Somogyi Zsófia végezte a tudományos kutatást és művészeti elemzést Vajnovszky Krisztina életművéről.
Portréi, csendéletei, tájképei a kiegyensúlyozott, mindig mindenben a szépet meglátó művészi szemléletről szólnak. Nem zavarta meg a modernség. Hagyományos festészetet művelt: nem érintették meg a korszak vad, expresszionista szín-kapavágásai, nem vonta bűvkörébe a szürrealizmus önmagát sem értő, álmokat hüvelyező mozgalma. Nem festett absztrakt képeket: a látomás helyett a valóság vonzotta. Az a valóság, melyben nem csak művészként, hanem emberként is helyt kellett állnia. Hosszú élete során csodálták helytállásáért, munka- és családszeretetéért. Élete példaként állt és áll ma is családja előtt. A família egy része szétszóródott a történelem viharaiban, sokuk él idegen országokban. Számos tehetséges tagja van Európában és Amerikában egyaránt. A Magyarországon élő leszármazottak abban a zuglói villában élnek, ahol Krisztina leélte életét. Képei között, emlékezve rá.
Kutatásaim során szerencsém volt a művésznő mind a négy gyerekével megismerkednem.
Alakját nemcsak szeretettel őrzik, hanem szeretnék megmenteni az utókor számára, ezért határozták el, hogy méltó emléket állítanak emberségének és festői működésének. Emlékét őrizze ez a honlap, melyet látogat az Olvasó.
Dr. Görgényi Frigyes
A szakhatósági engedélyek megszerzése után imaközpont, előadó- és iskolatermek, könyvtár épülhet a Budaörsi út - Bajmóci utca - Holdvilág utca által határolt terü leten. Az eredeti tervekben egy mecset felépítésének a terve is szerepelt.
A telek a főváros legforgalmasabb csomópontja, a BAH-csomópont közelében, a Petőfi Sándor laktanyával szemben található. A környék lakói úgy vélik, hogy egy nagy tömegeket megmozgató beruházás ellehetetlenítené az életüket, és elértéktelenítené a lakásukat - emellett a fővárosi forgalmat is jelentősen akadályozná. Azt szeretnék, ha az iszlám központ helyszíne távolabb kerülne a közlekedési csomóponttól - s ehhez akár a XI. kerületen belül is találnának helyet.
A Budaörsi út 38. környezetében lévő lakásokat 2005-től kezdte felvásárolni a Jótékonysági Békealapítvány. Az alapítvány elnöke, Saleh Tayseer palesztin származású fogorvos egyben a 2003-ban bejegyzett Iszlám Egyháznak is a vezetője, akinek a neve Mose Kacav izraeli elnök 2004-es magyarországi látogatásakor vált ismertté. (A vezetőt terrorcselekmény előkészítésének gyanújával előzetes letartóztatásba helyezték, bizonyítékok hiányában azonban az ügyészség hamarosan megszüntette az eljárást.) Mivel az újbudai iszlám hívők száma Saleh Tayseer szerint 20 ezer főre tehető, s kinőtték a Bartók Béla úti központjuk méreteit, ezért szeretnének maguknak egy nagyobb területet kialakítani.
2007-ben már elkezdődött a tervek kidolgozása egy leendő iszlám vallási és kulturális központ kiépítésére. Egy ilyen beruházáshoz fontos kikérni a környék lakóinak véleményét, ezért az önkormányzat a tervezők, Tayseer úr, valamint Schreffel János kerületi főépítész megjelenésével lakossági fórumot szervezett 2008 júniusában. „Itt szembesültünk először azzal a ténnyel, milyen gigantikus beruházás készül. A terület egyébként is túlzsúfolt, a zaj és légszennyezés a mai állapotában is szinte elviselhetetlen" - mondta lapunknak Surányi Ilona fideszes önkormányzati képviselő. A tervek szerint az iszlám központba napi 500-1000 látogató érkezne, ez pedig több száz autó parkolásával együtt járó mozgást jelent ott, ahol a mellékutcák most is túlzsúfoltak.
Mivel a tervezett építkezéshez a városrendezési szabályzat módosítására is szükség volt, a téma az önkormányzaton belül is vita tárgyát képezte. „Hosszas mérlegelés után a Városfejlesztési Bizottság arra az álláspontra jutott, hogy nem javasolja a módosítást"- nyilatkozta lapunknak Balázs Piri László, a bizottság elnöke. Ezek után a képviselőtestület 2009. január 22-ei ülésén elutasította a tervet, a lakók és az érdekükben eljáró képviselők pedig megnyugodtak: pont került az ügy végére.
Azonban a Molnár Gyula szocialista polgármester által vezetett önkormányzat újra napirendre tűzte a kérdést. Történt mindez az utolsó, nyári testületi ülésen, amelynek időpontját váratlanul a június 18-áról június 5-ére, az EP-választások előtti utolsó péntekre hozták előre. „A Fidesz az EP-választási kampánnyal volt elfoglalva, így ezen az ülésen nem jelent meg" - tájékoztatta lapunkat Surányi Ilona. Az MSZP-SZDSZ koalíció az eredeti terv kisebb módosítása után ellenszavazat nélkül megszavazta az iszlám központ engedélyezését.
„A beépíthető magasságot 21 méterről 16-ra csökkentették, a látogatók számát pedig napi 300-ban határozták meg - kérdés azonban, hogyan lehet a papíron meghatározott forgalmat a gyakorlatban kontrollálni - főleg nagyobb vallási ünnepek esetén" - mondta Surányi Ilona, hozzátéve, hogy nem a vallás gyakorlását akarják korlátozni, csupán annak helyszínét szeretnék, ha arra alkalmasabb helyre, s nem egy amúgy is túlzsúfolt területre terveznék.
A lakók újabb lakossági fórumokat szerveztek, a körzetben élő mintegy 310 választópolgárból 264-en írták alá azt a tiltakozást, amelyet a Fővárosi Bíróságnak, az Alkotmánybíróságnak és a Középmagyarországi Regionális Államigazgatási Hivatalnak is benyújtottak - tudtuk meg Zsigmond Lászlótól, aki önkéntes munkában vállalta a lakók szóvivőjének a szerepét. Tiltakozásuk tárgyát képezi az is, hogy a kerületi önkormányzat milyen jogon adta meg a tervezett központ számára az úgynevezett alapintézményi bónuszt, amely a beépíthető területet 20 százalékról 40 százalékra növeli. Alapintézményi szolgáltatásnak számít ugyanis egy bölcsőde, óvoda, iskola vagy kórház létesítése, s véleményük szerint nem sorolható ezen alapintézmények közé egy iszlám vallási központ kialakítása ott, ahol jelenleg egyetlen muszlim lakos sem él. „Noha kereszténynek vallom magam, egy keresztény templom felépítését is ellenezném ezen a helyen" - mondta lapunknak Péchy György Bajmóci utcai lakos. Egy magát megnevezni nem kívánó lakos pedig attól tart, hogy ha a környéket arab lakosokkal népesítik be, akkor előbb-utóbb elértéktelenedik a lakásuk, valamint idegenné válnak egy betelepülő, számukra idegen kultúrában, és nekik távozniuk kell otthonukból. A lakók beadványára eddig még nem érkezett válasz, Molnár Gyula polgármester pedig alaptalannak tartja a környék lakosainak félelmét. „A mostani kedvezőtlen adottságú, rendezetlen terület kultúrált beépítése és fejlesztése vonzóbbá teszi az ottani lakásokat azok esetleges értékesítése esetén" - írja sajtóközleményében a polgármester. „A szabályozási terv elkészítésekor természetesen minden szükséges szakhatósági eljárást lefolytattunk...és megkaptunk, így a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Fővárosi Önkormányzat, de még a beruházások tekintetében rendkívül kritikus Levegő Munkacsoport is támogatta a tervet" - írja a polgármester a sajtóközleményében.
Tekintve azonban, hogy a lakók egy része az idegen kultúrától való félelmét is megfogalmazta, megkérdeztük a Nemzetbiztonsági Hivatalt, hogy a muszlim lakosság száma mekkora lehet, illetve a központ kialakítása milyen nemzetbiztonsági kockázatokkal jár.
A következő választ kaptuk:
„Az, hogy egy vallási közösség milyen imaházat, templomot vagy vallási találkozóhelyet szervez a maga számára, ezzel a kérdéssel nem foglalkozunk, ez nem fér bele a hivatal feladataiba" - mondta lapunknak az NBH illetékese.
hetek.hu Somorjai László . (XIII/32)
...................................A Szerb utca neve is az itt élt szerbekre emlékeztet
Szerbek Budapesten? Az V. kerületi Szerb utca biztosan ismerős mindenkinek, sőt, a Rácvárosnak (közismert nevén: Tabán) is gyanúsnak kell lennie. Az viszont meglepő lehet, hogy a 18–19. században Pesten és Budán alakult ki a szerbség kulturális központja.A szerbek a 14. századtól, a török elől menekülve érkeztek Magyarországra, és telepedtek le folyamatosan Pesten és Budán. Budán a Tabánban alakult ki a szerb közösség, nem véletlenül hívták az elővárost Rácvárosnak is. Már a török hódoltság alatt is számottevő szerbség élhetett itt, úti beszámolók szerint három templomuk is volt. Buda ostromában a Tabán is elpusztult, lakosságának csak töredéke tért vissza, de a balkáni harcok elől menekülő szerbek a század végére újra élettel töltötték fel Rácvárost: a 17–18. század fordulóján népszámlálások szerint 5500-6000 szerb élt itt, ami akkor az előváros teljes lakosságának 95%-át jelentette.
..................................A tabáni szerb templom egy régi képeslapon
Ugyancsak ezen a téren, a templom szentélyapszisánál állt a pravoszlávok egyházközösségi épülete: a négyemeletes bérpalotát már a 30-as években elbontották. Az 1557-ben alapított budai szerb püspöki katedra püspöki palotája 1897-től a templomhoz közeli Döbrentei utca 14. szám alatt állt. A főhomlokzatával a Dunára néző eklektikus épület Vladimir Nikolic neves szerb építész egyetlen budapesti épülete volt; a háborúban megsérült, 1952-ben államosították, majd 1955-ben lebontották.
A teljesen eltűnt városrészből az Aranyszarvas ház maradt csak meg az épületről elnevezett Szarvas téren. Itt a 19. században szerb irodalmi központ alakult ki, a kor jelentős írói és költői gyakori vagy éppen állandó vendégek voltak; visszatérő látogató volt Vuk Stefanovic Karadzic, a szerb irodalmi nyelv megújítója is, őrá mellszobor is emlékeztet a téren.
...................................Tabán látképe a vár felől a szerb és a katolikus templommal
Pest a 18. században az egyetemes szerb kultúra központja lett. 1838-ban létrejött a Tökölyanum, a pesti egyetemen tanuló szerbek kollégiuma a templomtól nem messze, a Veres Pálné utcában egy kétemeletes klasszicista házban. A házat 1907-ben lebontották, hogy helyén felépülhessen a Tökölyanum új épülete. A Veres Pálné utca 17–19. szám alatti hatalmas épületet Fellner Sándor tervezte: Vujicsics Sztoján szerint talán az említett budai püspöki palota építészének, Vladimir Nikolicnak egy másik alkotása, az újvidéki püspöki rezidencia vagy a karlócai szerb gimnázium példájára – de biztosan a régi szerb egyházi építészet dekoratív kőplasztikáinak hatása alatt. A második és a harmadik emelet közötti homlokzatrészen három dombormű mutatja be a Tökölyanum történetét: az alapító, Tököly Száva 1790-ben a temesvári szerb nemzeti kongresszuson; a Tökölyanum 1838-as megnyitása; Tököly Száva mellszobrát babérkoszorúval ékítik. A Veres Pálné utca 17. alatti udvaron pedig megtalálható az egykori klasszicista épület rossz állapotú homlokzati szoborcsoportja. A kollégiumot 114 éves működés után államosították, ez alatt több mint 400 szerb fiatal szerzett a pesti egyetemeken diplomát.
A Tökölyanumban a kollégium mellett a Matica srpska, a szerb irodalmi és tudós társaság is helyet kapott. Egyéb könyvek mellett a társaság adta ki 1826-tól a Letopis című szerb újságot, amelyet a pesti egyetem budai várban működő nyomdájában nyomtak – ez sokáig a szerbek egyetlen nyomdája volt. A Matica srpska emellett könyvtárat és művészeti galériát is alapított.
...........................A szétbombázott szerb templomot a II. világháború után 1949-ben lebontották
................................................A szerb templom tornyának megmaradt modellje
......................................................a térkép címoldala
...................................Bp-i buszjáratok (a térkép hátoldaláról)
.......................................Bp-i villamos járatok(a térkép hátoldaláról)
Kedves Látogató!
Szavak a rádióról és a távolbalátásról
Barna mahagónidoboz, bűvös szekrény, ékszertartó, zengő kalit,kincseskamra, néha lomtára,papírkosára, szemetesládája, sőt köpőcsészéje mindenféle hangnÓak, mely a föld és ég között lármáz. Fogomvele az egész világot. Rádióm azonban még hatalmasabb. Az engem fog, aki szintén egy világ vagyok, fog és nem ereszt.Rajtakapom magam, hogy rádió szaknyelven fejezem ki irodalmi ítéleteimet. Egy zavaros költő verseiről azt írom: "Gramofonhangverseny, régi lejátszott lemezekkel, légköri zavarokkal." Az édes kisfűzfapoéta költészetéről:"Könnyű vacsorazene, mely súlyos étvágytalanságot okoz." Shakespeare-ről pedig:"Teljesen elszigetelt, nyolclámpás lángelme,fogni lehet vele az egész földet és az egész eget."Vérszemet kapok. Napról napra fennhéjázóbb leszek. Nem hatódom meg többé attól, hogy hallom Algírt és Moszkvát, és hogy egy falon át színről színre szemlélhetem a moziképeket. A távolbalátás, távolba-hallás mellé sürgősen követelem a távolbaszaglást, távolbaízlést és távolbatapintást is: szagolni akarom télen a szobámból a pármai ibolyát, ízlelni a konstantinápolyi piláfot és tapintani forró nyárbana grönlandi havat.Hajnal felé, mikor minden állomás hallgat, és New York még nem jelentkezik,fülsiketítő füttyöt hallok, oly erőset,riadalmasat, hogy az csak a túlvilágról érkezhet. Tisztogatom,finomítom, gömbölyítem.Egyelőre még nem "jön be". Ki üzen nekem onnan, mit akar közölni velem?
A rádiózás története a XIX. századba nyúlik vissza. A rádióvevő ősének Hertz rezonátora tekinthető, amellyel 1887-88-ban kísérletben bizonyította az elektromágneses hullámok létezését. Az olasz Marconi 1894-ben mutatta be a távközlés„A magyarkultúra fegyvertára erős fegyverrel gyarapodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting. Fogadalmat teszek arra, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontját szem előtt tartva fogjuk ezt a fegyvert kezelni” – ezekkel a szavakkal nyitotta meg Kozma Miklós, az MTI vezérigazgatója 1925. december 1-jén a magyar rádióhírmondó budapesti állomását.
Az első rádióműsort 1914-ben sugározták a belgiumi Lackenben, 1921-ben pedig Pittsburghben útjára indult az első rendszeres adás. A rádióműsor-szórás hamarosan Európában is elterjedt: 1922-ben megalakult a British Broadcasting Co. Ltd. (BBC), és Németországban két magántársaság megkezdte a sugárzást.
Magyarországon a rádiózás Európában egyedülálló előzménnyel vette kezdetét, amely nem volt más, mint a Telefonhírmondó. Puskás Tivadar – a telefonközpont létrehozója – Budapesten 1893. február 15-én indította el a telefonhálózaton keresztüli hír- és műsorközlést. A magyar rádióműsor-szórás 1925. december 1-jén hivatalosan is megindult, aminek előre látható következménye volt, hogy a drótnélküli rádió hamarosan vetélytársa lett a telefonhírmondónak, majd háttérbe is szorította.
Az első rendszeres rádióadás elindítását követően világszerte megkezdődött a készülékek ipari szintű előállítása. Magyarországon az Egyesült Izzóban gyártott elektroncsövek felhasználásával a Telefongyárban 1917-18-ban már folyt a katonai rádióadóvevő-gyártás, de nyolc évet kellett várni arra, hogy kezdetét vegye a nem katonai célú rádiókészülékek előállítása, amelyek jelentős része - az 1930-as évek közepéig - a németTelefunken cég licence alapján készült.
A Magyar Wolfrámlámpagyár 1925-ben kezdte meg a rádiókészülékek gyártását, és termékeit Orion márkanéven hozta forgalomba. A Philips cég magyarországi érdekeltsége 1931-ben indította el a rádiógyártást. A Standard Villamossági Rt., mely az Egyesült Izzó részlegéből alakult, 1928-tól az 1940-es évek végéig töltött be fontos szerepet a hazai előállításban. A Siemens cég 1941-ben jelent meg a magyar piacon, és a háború végéig vette ki a részét a gyártásból. A Vadásztölténygyár – későbbi nevén Videoton – 1955-től csatlakozott a vevőkészülékek gyártóihoz. A nagyobb cégeken kívül mintegy 30 kisebb-nagyobb gyár is ezek közé tartozott. Így például az Ericsson Magyar Villamossági Rt. (1924-26.), az Engel Károly által alapított EKA cég (1934-47.), a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) (1955-56.) és a Fénycső K.SZ. (1956-57.). A jelentős számú üzem létrejötte egyúttal azt is jelentette, hogy Magyarország európai nagyhatalom lett e téren: a siker csúcsán hazánkban készült a világ rádióinak 30 százaléka.
Visszatérve az őskorra, a legelső rádiók vezeték nélküli kristálydetektoros vevőkészülékek voltak. Ezt a típust az amerikai G. W. Pickard találta fel 1906-ban. A detektoros rádiónak az volt az előnye, hogy a működtetéséhez nem volt szükség hálózati áramra vagy telepekre, a hátrányát viszont az jelentette, hogy csak a közeli, nagy teljesítményű adásokat tudta venni, és az állomáselválasztó képessége is gyenge volt. Ráadásul ezt a készüléket egyszerre csak egy személy hallgathatta fülkagylóval. Ha már többen szerették volna hallgatni az adást (például a család többi tagja), akkor hangszóróra volt szükség. Ám ezt a kristálydetektor egyedül nem tudta megszólaltatni, ezért az éterből fogott jelet fel kellett erősíteni. Erre találták ki az elektroncsövet, amelynek az volt a feladata, hogy a beérkező jelek megerősödjenek, tízszeres-húszszoros értékeket érjenek el.
Elektroncsöves készülékeket már az I. világháború idején gyártottak katonai célokra, ám Magyarországon csak 1925-től hozták forgalomba a lámpásnak elkeresztelt elektroncsöves rádiókat. A harmincas évektől kezdődött a többlámpás rádiók gyártása. Ezek már szupervevők voltak több hullámsávval, ugyanis a hosszúhullám és a középhullám mellett a rövidhullám is megjelent.
Az elektroncsöveket végül 1930-ban szabványosították, s ezzel párhuzamosan egységessé vált a rádiókészülékek kinézete is: az egyik oldalon volt a hangszóró, míg a másik oldalon a skála, a kezelőgombok és a varázsszem. Ez utóbbit 1938-39 körül abból a célból találták ki, hogy az adó erősségét jelezze. Nyugat-Európában már az 1920-as évek elején gyártottak csöves készülékeket, melyek egy lapos dobozból álltak, tetejükön a rádiócsövekkel, és a dobozhoz tartozott még egy hajlított formájú hangszóró (exponenciális tölcsér) is, az úgynevezett hattyúnyak.A hazai lakosság körében az 1939-40-es „Néprádió-akció” révén terjedhetett el a rádiókészülék. Az ötlet Hóman Bálint nevéhez fűződik, aki úgy vélte, a magyar lakosság megérdemelne egy olcsó, szolid küllemű, „lámpás” rádiókészüléket. A „Hóman-féle Néprádió” gyártására négy budapesti rádiógyárral (Orion, Philips, Telefunken és Standard) kötött megállapodást a kereskedelemügyi minisztérium. Az első Néprádió Kossuth-címerrel ellátott, középhullám hallgatására alkalmas bakelitkészülék volt. A kereskedelmi ára 48 pengőt tett ki, viszont 24 havi részletfizetéssel már 2-3 pengőért hozzá lehetett jutni. A Néprádió iránt meglehetősen nagy kereslet mutatkozott: 1939 októberére 130 ezerre nőtt az igénylők száma, jóllehet a kormány mindössze 20 ezer készülék gyártására kötött szerződést a gyárakkal. Ezért szükség volt a második Néprádió-akció megindítására: 1940 februárjában 25 ezer készülék gyártásáról döntöttek. A népvevő azonban a gyárak szempontjából nem számított igazán jó üzletnek, ami azzal járt, hogy további akciókra ekkor nem került már sor. A legyártott 45 ezer készülék egyáltalán nem elégítette ki keresletet, a falvakba szinte semmi sem jutott belőle. Így a II. világháborúig a magyar lakosság többsége detektoros rádiót használt.
