A LUKÁCS

A Lukács fürdő amolyan kávéházpótló intézmény, beszélgetések, nyugodt eszmecserék helyszíne, ahol közéleti emberek, írók, színészek, zenészek is gyakran megfordulnak.

Magára valamit is adó "lukácsista" nem látogatja rendszertelenül az intézményt, mert tudja, ha kihagy néhány napot, netán hetet, akkor már nagyon nehéz visszarázódni. A fürdő ugyanis sok mindentől megvédi az embert. A jó társaságon túl tartást ad, pszichés támaszt nyújt, erkölcsi-szellemi-fizikai fegyelemre tanít, kisimítja az ember idegeit, növeli az állóképességet. Aki idejár, annak valahogy jó mederben folyik az élete. Kell ennél több?

Valószínűleg nem, de ehhez minden "lukácsista" foggal-körömmel ragaszkodik. Mert a társaság, a generációkat magába foglaló kialakult, ma is életképes hagyományok teszik a fürdőt azzá, ami. Vagyis Budapest szellemi-kulturális életének alközpontjává.

De nézzük az elejéről!
Az eredeti névadás történetét már elnyelte a feledés, így csak találgatni lehet, mitől hívják éppen Lukácsnak az intézményt. A legelterjedtebb variáció szerint a patinás budai gyógyfürdő nevében Szent Lukácsot, a gyógyító evangélistát örökítik meg, míg mások szerint elődeink "lukas" fürdőnek nevezték a helyet. Érvényben vannak azonban olyan elképzelések is, hogy a fürdő vizében foglalt és fehérítésre használt lúgos tartalmat fejezték ki svábosan "lugas" elnevezéssel. Dr. Kúnos Ignác, a századfordulón élő egyetemi tanár, nyelvész a török időkre vezeti vissza a történetet, amikor a fürdő neve csukor-hamam volt, a csukor szó pedig gödröt jelent. Ezért hívták a németek később lochbadnak, és ebből eredt a magyar lukas-fürdő név. Egy későbbi - Joanovits Páltól eredő - feljegyzés szerint a fürdő egy Lukász nevű család tulajdonát képezte, s a nép "lyukas" fürdőnek nevezte. A Szent Lukács fürdő elnevezést pedig feltehetően Palotai Rezső, az 1893-ban alapított részvénytársaság vezérigazgatója vezette be.

Annyit biztosan tudhatunk, hogy a József-hegy lábánál fakadó források már a honfoglalást megelőző korokban is szerepet játszottak a letelepedő vagy ideiglenes táborhelyet választó emberek számára. 1178-ban a betegápolással foglalkozó Szent János-lovagok, a későbbi rodoszi, majd máltai lovagok rendje telepedett le a mai Császár és Lukács fürdő környékén lévő Felhévízen. Ezek a lovagok megalapították a Szentháromságról és a Szentlélekről elnevezett konventeket, és kolostort, templomot, kórházat, valamint fürdőt építettek számukra.
A következő adatok már a XVII. századra vonatkoznak, s a török hódoltság idejéből származnak. Az akkori legnagyobb "lukácsista" Buda tizenkettedik helytartója, Musztafa pasa lehetett, aki a Barutchne Ilidzseszi-t is megépíttette. Ez az a malom, amely a Szent Lukács fürdő egész télen át is zavartalanul zubogó forrásvizeinek erejével működött, nyolcvan garatra járt, gabonát és puskaport is őrölt.
A töröktől való szabadulás után az összes akkori fürdőt kincstári vagyonnak nyilvánították, így a József-hegyi csoporthoz tartozó Császár és Lukács fürdő területén fakadó forrásokat is. A "Thermae Maiores Regiae" néven megjelölt területeknek később még az északi és déli részét is különválasztották. Az északi részt 1702-ben Ecker János sebész vásárolta meg, és területén kialakította a mai Császár fürdőt. A déli részen elhelyezkedő Császár malom udvarában lévő fürdő ebben az időben még háttérbe szorult.

A török hódoltság idején kedvelt, magas timsótartalmú fürdő úri gőzfürdőként volt ismert, és a timsós medencének több része, valamint kupolája még a XIX. században is - legalább romjaiban - látható volt. A török dicsőségből ezen a helyen nem maradt már semmi, csak a négytornyú Császár malom. Bár ismeretes volt a Császár malom vizeinek kiváló értéke, mégis hagyták, hogy forrásait gaz, iszap és hínár lepje el, ami a teljes használhatatlansághoz vezetett. Még 1852-ben is úgy írnak a Lukács fürdőről, hogy a "Császárfürdő tőszomszéd közelében lévő malom udvarában van az úgynevezett Lukáts fürdő, amelynek felette csekély számú kádjai leginkább a vidékről érkező földmívelők által szokott gyógyul használtatni".
A változás 1884-ben következett be, amikor Palotai Fülöp a kincstártól háromszázötvenezer forintért megvásárolta a Lukács fürdőt, és annak nagy felújításába kezdett. A fejlődés annyira felgyorsult, hogy 1894-ben a Lukács fürdőt részvénytársasággá alakították át. Az új részvénytársaság ismét felépítette az iszapfürdőt, a gyógyszállót, a népgőzfürdőt, és modern vízgyógyászati osztályt létesített. Még az uszodákat is átépíttette.
S kialakultak a szokások. Működött férfi és női napozó, melyet a terasz közepén húzódó kerítés osztott meg. Igaz, volt egy keskeny közös sáv is. A férfiak pl. nem tehették be lábukat a langyos vizű női medencébe, a sportos hölgyek viszont bátran látogathatták a hideg vizű "férfi"-medencét. Azt már csak kevesen tudják, hogy volt a Lukácsban trambulin is, amely a mai hideg vizű medence fölé nyúlt. Az egyik sarokban olyan mély volt a medence, hogy még az emeletről is beugráltak.

Az egykori férfizuhanyozóban - amelynek a helyén most a hajszárítók sorakoznak - pedig Kodállyal, Illyéssel és Vas Istvánnal is lehetett beszélgetni. De rendszeres vendég volt a Lukácsban Jékely Zoltán, Csurka István, Kolozsvári-Grandpierre Emil, Déry Tibor, Zelk Zoltán, Makk Károly, Örkény István és Radnóti Zsuzsa is. Hiszen idejárt Pest és Buda számos szellemi embere, tehát az uszoda pletykacentrumként is funkcionált.
A mai vendégek között gyakran fel lehet fedezni Garas Dezsőt, Kern Andrást, Presser Gábort és az Amadinda ütősegyüttest, Tordai Terit, ki lányát, a ma már Jászai-díjas Horváth Lilit szoktatta ide.
Ma már a fürdőben feszített víztükör van, nem pedig hullám, és a modernizálás jegyében ki kellett vágni az intézmény légköréhez hozzá tartozó életerős platánokat, amelyeknek lombja nyáron beleért a vízbe. A Lukács legendáriuma szerint a medence körüli fákat már korábban is ki akarták vágatni, de állítólag Boldizsár Iván és Palotai Boris közbenjárására akkor még sikerült őket megmenteni. A néhai írónő fia, Bacsó Péter filmrendező egyébként szintén Lukács-törzsgárdatag.
Az uszoda átépítése próbára tette az igazi Lukács-hívők hűségét is. Az "igaz emberek" kitartottak a legnagyobb felfordulás közepette is. Akkor is, amikor a medence partján a kalapácsok, fúrógépek zaja, meg a por és cementeszsákok, malterosládák rongálták az úszni vágyók idegeit. De türelmüknek gyümölcse azóta beérett, mert a fürdő azóta teljes pompájában várja az úszni, kikapcsolódni, társasági életre vágyókat.

()sulinet)

BUDAPEST KESERŰVIZEI ANNO

Budapest ásványos vizei helyrajzi tekintetben három nevezetes följegyezni valóra jogosítanak. Először a Duna jobb partján, a Lágymányoson, vagy a Kelenföldön azon a lapályon, mely a Gellért-hegytől Budafok felé terjed s keletre a Dunáig ér, fordúlnak elő hideg keserűvíz-források; másodszor a Dunának mind a jobb, mint a bal partján, sőt magában a Duna medrében is kiszámíthatatlan mennyiségben találunk hévvizeket; harmadszor a Duna bal partján a pesti oldal futóhomokja alól hideg vasas források kerűlnek felszínre.

A keserű- és hévvizek értékéről chemiai elemzés alapján bizonyost mondhatunk; azonban a vasas vizek chemiai szempontból még kevéssé ismeretesek, ennélfogva egyszerűen megemlítjük, hogy a Hársfa-útczában és Nyár-útczában már úgy szólván ős idők óta látogatott vasasvízfürdők vannak.

Piaczi forgalomban a keserűvizek emelkedtek hírnévre, s bár nincs oly régi multja, mint a püllnai és saidschützi vizeknek, melyek már a múlt században kiviteli czikkek voltak, mindazáltal minden földrészen útat törtek maguknak s a karlsbadi vizeket kivéve alig van más, mely annyira széles körben és olyan nagy mennyiségben volna elterjedve, mint a budai keserűvizek.

A hévvizeket ivásra csak Budapesten a források mellett használják; az ártézi-kút vizét fürdőknek a városban házhoz is szállítják; azonban a hévvizek, mint kereskedelmi czikkek, alárendelt szerepűek, s főrendeltetésök a források körűl épűlt fürdők táplálása.

A budai oldal keserűvizeiről 1852 óta van tudomásunk. Midőn egy budai polgár zöldséges kertjének öntözésére kútat fúrva vizet keresett és talált, nem is álmodta, hogy egykor virágzó kereskedelmi czikkre bukkant. Veteményes kert ilyen bő és bizonyos termést aligha hozott valaha! Jég el nem veri, fagy tönkre nem teszi az évi termést; csak a sok eső árthat neki, mert a vízben oldott sók viszonylagos sulya a nagy higítás következtében csekélyebb, tehát a minőség silányabb lehet; különben ama kútakban a jövedelemnek addig tartó forrása van, a míg a keserűvíz képződésének föltételei meg nem semmisűlnek.

A keserűvíz képződésének föltételei az eddigi magyarázat értelmében helyi természetűek. E magyarázat dr. Szabó József egyetemi tanártól származik és annyira természetes, hogy ellene alapos kifogás eddig nem emelkedett. A keserűvíz főalkatrészei gyanánt a kénsavas magnesiumot és kénsavas natriumot tekintjük. E sók előállítására pazarúl javadalmazott laboratorium áll rendelkezésre a Kelenföldet nyugatról és éjszaknyugatról határoló hegyekben. Kiindúlási nyers termékek: dolomit, a dolomit takarója márga és tályag a bennök elszórt pyrittel, a levegő oxigénje és víz. A pyritet, ezt a vasból és kénből álló és a levegőköri hatásokra könnyen változó vegyűletet víz jelenlétében a levegő oxigénje megtámadja; alkatrészei közűl a vasat vasoxidhydrattá, a ként kénsavvá alakítja. A föladat többi része a kénsavé. Ez a dolomitot, mely szénsavas calciumból és szénsavas magnesiumból áll, kénsavas calciummá és kénsavas magnesiummá változtatja s a szénsavat kötött állapotából kiszabadítja. A kénsavas calcium vízben nehezen olható; nagy része közel a képződés helyéhez kristályos gipsz alakjában kiválik, csekélyebb része a könnyebben oldható kénsavas magnesiummal a talajba szivárgott vízben föloldva tovább halad.

A fölszabadúlt szénsav vízben oldva a dolomit lazítását, föloldását és a tályagban levő földpát elmállását idézi elő. A földpát, főleg natriumföldpát kevesebb kaliumföldpát társaságában: ezek a keserűviz képződéséhez natriummal, kaliummal és chlorral járúlnak. A kénsav a budai keserűvizben akkora mennyiségben van jelen, hogy midőn az alkatrészeket sókká csoportosítjuk, annak egy részét natriummal összekötve kell föltennünk.

A vízoldat, mely a Kelenföldet határoló hegyekről a Kelenföld talajába szivárog, a Duna felé nem találhat útat, mert a Gellért-hegy lankás nyúlványa dél felé húzódva, éjszak-déli irányban a Duna és e források gyűjtői között egy víztől áthatlan réteget képez.(folyt. az irattárban)

(Ilosvai Lajos)

AA teljes cikk az irattárban olvasható ITT

ZÓRÁD ERNŐ ÉLETRAJZA

Zórád Ernő megfestette a Poldi bácsi híres Mélypincé-jét is ,ahová nagybátyja

Zórád Géza tájképfestő vitte el először Krúdy Gyulát(forrás: Poldi bá dédunokája)

Zórád Ernõ 1911 október 16.-án született Balassagyarmaton. A Felvidéken, a palóc Hont vármegyében felcseperedõ kisfiú már gyermekkorában kivételes kézügyességrõl tett tanúbizonyságot. A múltjára büszke, de korántsem gazdag családból származó gyermeket nevelõnõ tanította tízéves koráig, aki színész akart lenni vagy rajzoló. Amikor 1919-ben, Trianon után megalakult a csehszlovák állam, Zórádék helyzete ellehetetlenült, és Pestre költöztek. Elkezdõdött a család kálváriája, melynek a tabáni szegénynegyed, a romjaiban is hangulatos Csap utca volt az egyik stációja. A tizenöt éves Zórád egy országos tehetségkutató rajzpályázaton elsõ helyezést ért el, ezért nagybátyja, Zórád Géza nyomdokait követve – aki a kor neves illusztrátora volt – négy középiskolai év elvégzése után beiratkozott az Iparmûvészeti Fõiskolára. Azonban a reál tárgyak, az ábrázoló geometriával az élen két éven belül kibuktatták az iskolapadból. Hogy megélhetését biztosítsa, Zórád a korigényt kielégítõ giccses képek készítésébe kezdett, melyekkel általában mások, néha maga ügynökölt. Arra azért jutott ideje, hogy 1933 tavaszán vázlatfüzetében megörökítse a bontásra ítélt Tabán romantikus, ódon utcácskáit. A képügynökök királya, egy valódi Habsburg-sarj fedezte fel magának a tehetséges fiatal festõt, így Zórád gyárthatta báró Wallburg Egon neve alatt a vadászjeleneteket ábrázoló tájképeket az úri kaszinók falára. A jövedelmezõ üzletnek behívója vetett véget, aki a Bem lovas tüzérekhez került. Nem csoda, hogy lovat egyedül csak õ volt képes hitelesen ábrázolni a képregény-rajzolás nagy öregjei közül. A sorkatonai szolgálat után a „Wallburg-képek” készítésébe belefáradt Zórád megpróbálta saját szignatúrájával értékesíteni igényesebben kidolgozott munkáit, több-kevesebb sikerrel. A második világháború alatt térképészként tevékenykedett, és sikerült háromszor is megszöknie a nagy orosz társasutazás elõl. 1945 után belevetette magát a rajzolásba. Két év múlva nyílt meg elsõ kiállítása a Bibliotheca rendezésében. Mesteri grafikáival, karikatúráival ott találkozhattunk a Magyar Vasárnap, a Pesti Izé, a Szabad Száj oldalain... Azután 1951-ben, a Szabad sajtó napján Rákosi Mátyás megszüntette a nem pártközeli lapokat. Az Ifjúsági Lapkiadó Vállalattól Gergely Márta, a Pajtás fõszerkesztõje kereste meg Zórádot, hogy illusztráljon nekik. A Pajtást a többi gyermekújság: az Úttörõ, a Kisdobos és a Po Sztránye Szovetov (Keresztül-kasul a szovjet tájakon) követte. Az ötvenes évek elején kérte fel a grafikust a Diafilmgyártó Vállalat a Kató és a szövetkezeti bolt címû diafilm megrajzolására. Az elsõ Dia-fecskét a következõ negyven év alatt majd’ negyven, mesterien megfestett diafilm követte. [Gulliver, Don Quijote, Münchhausen, A Pál utcai fiúk, stb.] 1954-ben a Pajtás merész vállalkozásba kezdett. Kiadták Obrucsev: Utazás Plutóniába címû regényének képregény-változatát az Északi sarkról a Föld belsejébe címen,Zórád rajzaival. A képregény az akkoriban divatos képaláírásos változatban jelent meg. A képregény mûfaja ekkor óvakodott vissza az újságok oldalaira, szembeszegülve a szovjet képregény = kultúrmocsok ideológiával. Ugyancsak a Pajtásban jelent meg 1957-ben May Károly Winnetouja, mely a magyar képregénytörténet egyik mérföldköve lett. Ekkor került bele állandó rendszerességgel a szóbuborék és a narrátori szöveg a képkocka egészébe. A képregény szövegét Cs. Horváth Tibor írta, és Zórád Ernõ készítette a rajzokat. Ekkor még nem tartotta sokra a képregényt, rajzai meglehetõsen vázlatosak, kidolgozatlanok voltak. A Fülesnél 1964-ben próbálkozott meg elõször képregény-rajzolással, ahol Jókai Mór Fekete gyémántokja már magán viselte a jellegzetes alkotói stílusjegyeket. Érdekes, hogy amíg a másik két klasszikus rajzolónál, Korcsmárosnál és Sebõknél beszélhettünk kiemelkedõ rajzolói periódusokról, Zórád mûvei törtetlen pályaívet mutattak. Sajnos a szocialista ítészek a pejoratív hangzású, de jól keresõ képregény-rajzoló skatulyájába szuszakolták bele a Mestert, és nem adtak neki lehetõséget igényesebb munkák elkészítésére, kiállítására. A képregény-forgatókönyveket általában Cs. Horváth Tibor neve fémjelezte, aki - ellentétben az általánosan elfogadott mûfaji kritériumokkal - az elsõdleges szerepet a szövegnek adta a képi megjelenítés hátrányára. A rajzoló már kiszedett szöveget kapott a forgatókönyvírótól a képleírások kíséretében, aki beragasztotta a szövegeket a képregény-oldalra, és rajzzal „töltötte ki” az üresen maradt helyeket. Amennyire kényelmes volt ez a megoldás a rajzolók számára - nem kellett sokat gondolkodniuk, mit ábrázoljon a szöveghez tartozó kép - , annyira meg is kötötte a kezüket, kreativitásukat. [Egy hirhedett kalandor, A jávai orvos, Az erõd, A láthatatlan ember, stb.] 1970 tájon Zórád kitalálta a kollázs képregényt, ahol korabeli fényképeket, hirdetéseket, újságrészleteket applikált a képkocka egészébe. Kuczka Péter Üvegváros címû, eredeti képregény-forgatókönyvét is ebben a stílusban készítette el. Az olaszok is felfigyeltek az új stílre, és 1970-ben meghívták munkáit a Salone del comics nevû képregény-fesztiválra, azonban a honi bürokráciának hála, az anyag csak az eredményhirdetésére ért külföldre. Ritka dolog, hogy valaki egyszerre értsen a rajzolás és az írás mesterségéhez, de Zórádnak mindkét képesség megadatott. Ezért 1975-ben úgy döntött, hogy saját maga fogja képregény-forgatókönyveit írni. Az elhatározást tett, és 25 zseniálisan megírt és megrajzolt képregény követte. Köztük a Cyrano de Bergerac, a Twist Olivér, A majmok bolygója és az Új Zrínyiász. 1981-ben vette újra elõ Obrucsev: Utazás Plutóniába címû mûvét, és 27 év múlva az 1954-es Pajtásbeli megjelenés után újra feldolgozta a regényt, majd 1985-ben a Táltos kiadónál megjelent a kifestett, és egész oldalas rajzokkal kiegészített változat. A ’70-es évek végén bukkant rá Zórád a nagy lehetõségre, a régi, tabános vázlatfüzetre, és az akkori vázlatok alapján korhû akvarell festmények készítésébe kezdett. A Tabán-képeknek akkora sikerük volt, hogy 1981-tõl kétévenként különféle tematikájú Zórád-kiállítások kerültek megrendezésre. 1990-tõl szinte minden évben új és új albuma jelent meg a Mesternek, melyeknek hol a Tabán , hol Krúdy Gyula világa volt a témájuk. 1984-ig, a Hajdúk kapitányáig több mint háromszáz képregényt rajzolt meg, amikor úgy döntött, hogy felhagy a képregény-rajzolással. Az albumok festése, összeállítása mellett azért maradt ideje arra, hogy Kuczka Péter felkérésére több elbeszélést illusztráljon a Galaktikában. 1990-ben jelent meg önéletrajzi írása, az Egy vándorfestõ ifjúságai címen, mely könnyed, légies, gunyoros stílusával méltó párja volt briliáns képi kifejezésmódjának. 1995-ben még sikerült rábeszélni az akkor 85 éves Mestert, hogy készítse el Kästner Az eltûnt miniatûr címû regényének képregény-változatát, mely a maga nemében mestermû lett. Ez volt Zórád Ernõ képregényes pályafutásának méltó hattyúdala. Életmûvéért 2000-ben megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti keresztjét. Zórád Ernõ, életének 93. életévében, 2004 április 8.-án hajnalban örökre elaludt. Elment az utolsó pesti bohém. Kiss Ferenc Átjáró magazin 2004. július ZÓRÁD ERNŐ TABÁNI KÉPEINEK KIÁLLÍTÁSA ITT

MÁJUS 1 1905 GELLÉRTHEGY

Május elseje a munkások napja.
Ezen a napon az egész világon leteszik a munkaeszközöket, ünneplő ruhába öltöznek és nagy csoportokban kivonulnak a szabadba, hogy köszöntsék a tavaszt – és hogy az egész világ előtt bizonyságot tegyenek összetartozóságuk nagy erejéről.
Ez a pihenő nap a munka ünnepe. A naptáron nincs vörös betűvel jelezve, de azért nem kevésbé tiszteletreméltó. A munka szentségét hirdeti…
Az idén is – bár kissé nehezen köszöntött be a tavasz – teli voltak a ligetek és sétányok, vidám mulatozás zaja verte föl a budai hegyeket és a Városligetet. Ezekről a tavaszi szórakozásokról készültek ma bemutatott képeink. A Gellérthegy oldalában kört játszanak a felnőttek és vidám énekükkel még a kicsinyek gyermekségét is tulliczitálják.

A Városligetben – ahol játékra nincs elég hely, annyi az épület és a bekeritett sétány – munkások felvonulása után (Hatalmas erő nyilvánul meg ebben a rendes sorokban, zászlókkal és propagandatáblákkal felvonuló tömegben) kocsmákba szorul a nép: a zene hangjai mellett megiszik egy-két pohár sört és elbeszélget a jelenről és a reményekkel teli jövőről.

_újságcikk 1905-ből-

Huszadik század .hu

KRÚDY GYULA ÉS A NŐK.............................

Krúdy és a nők - hálás téma. Hiszen szinte az egész

életmű központi magva a szerelem. Az író alakmásai (Szindbád, Rezeda Kázmér) elképzelhetetlenek a tollán életre keltett hölgyek, Majmunka, Császár Fruzsina, Késő Fáni, Galamb Irma, Antónia, Estella s a többiek hosszú sora nélkül. De mi most nem a novellák és regények százféle leány- és asszonyalakját mutatjuk be, hanem azokat a nőket, akik hosszabb-rövidebb ideig fontos szerepet játszottak az író magánéletében. Azt nem mondhatjuk, hogy főszerepet, mert - sajnálatos vagy nem - Krúdyt még szerelme tetőfokán is csak hetekre, hónapokra ragadott magával egy-egy leány vagy asszony. Aztán folytatta bevált életformáját, csatangolt a városban, hosszasan üldögélt terített asztalok mellett, ha kedve úgy hozta, nekivágott az országnak, s olykor hosszú időre eltűnt otthonról, beköltözött "egy barátságos házba", vagy, ha anyagi helyzete engedte, egy-egy szálloda bennlakója lett. Alkalmatlan volt a családi életre. Folyton menekült. Ennek oka az ő nagy-nagy otthontalansága. A szülői házát is otthagyta tizenhat évesen. Ha tetszik lázadásból, ha tetszik azért, mert egy restellni való családi titok mérgezte odahaza a levegőt. Apja csak sokadik gyermekük születése után vette feleségül azt a nőt, akivel együtt élte le az életét. A tizenhat éves szökevény írópalánta nem hozott jó mintát hazulról a boldog házaséletről.

Korán kezdte Krúdy Gyula a női nem megismerését. Első erotikus élményeinek írásos emlékei vannak. Egyik leglíraibb prózai művében, az N. N. Egy szerelem-gyermek című "regénykéjében" mesélte el emlékezetébe örökre bevésődött gyerekkori élményét, egy majdnem vele egykorú kis szolgáló karjaiban szerzett érzéki benyomásait. Már itt érezhető az elveszett otthon, az édesanya simogató keze utáni nosztalgia. Krúdy korán kiszakadt családja, testvérei köréből. Tízévesen Szatmárba, egy évvel később a podolini kegyesrendi algimnáziumba küldték tanulni. A felvidéki kisvárosban találkozott először a szerelemmel. Wittkó Irmának hívták a tizennégy-tizenöt év körüli kislányt, aki megdobogtatta a nyíregyházi diák szívét. Idősebb volt ifjú

gavallérjánál, de Gyula diák koravén fiúcska lévén, többnek nézett ki esztendei számánál. Az akkori idők etikettje szerint szabályosan levizitelt a lányos háznál, s a szülők is szívesen fogadták a jó vágású, víg kedélyű, jó modorú úrfi - természetesen szülői ellenőrzés melletti - látogatásait. A bimbózó kamaszszerelemből nem lett semmi. Irma kisasszony később hozzáment egy helybéli gimnáziumi tanárhoz, s szült neki hét gyermeket.
A további diákéveket már otthon töltötte, szülői felügyelet mellett. Ám nem olyan szoros a gyeplő, hogy a még kiskorú diák ne keveredhetne a helyi bohémek közé. Két nyírségi korhely, egy kegydíjas, kiöregedett színész és egy megfeneklett költő vezette be az ifjú Krúdyt a kocsmázás és a szoknyák körüli titkokba. Családja persze nem nézte jó szemmel kimaradozásait.Mikor a rövid debreceni és nagyváradi kitérők után, a millennium évében a fővárosba érkezett, már majdnem mindent tudott a borról, a nőkről és a szerelemről. A tollával akarta meghódítani a várost, éppúgy, mint Balzac hőse, Rastignac Párizst. Eleinte józsefvárosi hónapos szobák mélyén húzta meg magát, kiskocsmákban üldögélt, helyismeretet s ezzel együtt új barátokat szerzett. Apja hiába utazott utána Pestre, hiába íratta be fiát az egyetemre, fölöslegesen kecsegtette a Sorbonne lehetőségével. Az ifjú Krúdy elverte a tandíjra hagyott pénzt, egyetemre soha nem járt, még a könyvtárak tájékát is elkerülte. Az élettel ismerkedett, az volt az egyeteme. Hogy belelásson az emberi szívekbe, nem kellett vaskos köteteket lapozgatnia.A szerelem is hamarosan beköszöntött az életébe. Szíve választottjával előbb olvasták, mintsem látták egymást. Spiegler Arabella (írói álnevén: Satanella) írásai megjelentek abban a debreceni lapban, ahol Krúdy segédszerkesztő volt. A kezdő prózaíró fővárosba küldött novelláinak megítélését egy pesti szerkesztő Bella kisasszonyra bízta. A személyes találkozás egy irodalmi körben történt. Bár az utcákon

sétálgató írójelölt korábban is láthatta későbbi aráját: a fényképe ugyanis több éven át díszelgett a híres Calderoni látszerészcég Váci utcai kirakatában. Noha elég nagy a korkülönbség köztük - tíz év -, hamarosan megtartják az eljegyzést, majd a jogilag még nem nagykorú Krúdy el is veszi az eladósor határán már egy kissé túllépett leányt. Krúdy apja hiába tiltakozott a tervei ellenére való frigy miatt. Győz a szerelem. Az ifjú pár beköltözik az após Király utcai lakásába, az úgynevezett Pekáry-házba, amely később róluk-miattuk híresül el.
Hamarosan gólya kelepel a kéményen. 1900 őszén megsz

ületett legeslegifjabb Krúdy Gyula. Néhány hónapig négy férfiú szerepelt ezen a néven az anyakönyvekben: a 48-as veterán, a nyíregyházi ügyvéd, a pesti író-süvölvény és a pár hetes csecsemő. Krúdy apja azonban váratlanul meghalt, nem érte meg a huszadik századot. A fiatalasszony első gyermekük születése után megszűnt írónak lenni. Ne szépítsük a tényeket, nem jegyezték magasan nevét a századfordulós irodalmi tőzsdén. Egyetlen addig megjelent kötete alkalmi tárcagyűjtemény. Legifjabb Krúdy

Gyulánénak ideje se nagyon lett volna az irodalomra. Jöttek sorban a porontyok: négy szülés, három életben maradt gyermek, egy fiú (Gyula) és két leány (Ilona és Mária).A család benépesedése egyes házasságokban elsimítja az ellentéteket, még jobban összeforrasztja a párokat. Krúdyék esetében fordítva történt. A fiatal írónak szakítania kellett volna addigi életmódjával, esetleg állást vállalnia, de mindenképp több pénzt keresni, hiszen egyre szaporodó családot kell eltartania. A gondok elsősorban mégsem anyagi természetűek voltak. A szépreményű ifjú alkalmatlan bármiféle együttélésre. Első otthona elvesztése, Debrecenbe szökése óta soha sehol sem lelt otthonra. De akkor miért vette feleségül Spiegler Arabellát? Szerelmes volt, és imponálhatott neki asszonyának korábban elért irodalmi hírneve. Ez is igaz, de az évtizeddel idősebb leány egyfajta pótlék lehetett számára, olyasvalaki, aki betölti mellette a korán elveszített anya szerepét.Krúdy Gyula az 1900-as években elkezdte kétlaki életmódját. Igazi otthona a szerkesztőségek, szállodai különtermek, kávéházi márványasztalok, éjszakai bohémtanyák vidéke. Az efféle életnek hatalmas az üzemköltsége. A három gyerek eltartásában bizony nagyobb segítség az asszony apja, a nagyapa. Krúdyék meglehetősen fura távházasságban éltek. Fennmaradt számos cédula, levélke, amelyeken kávéházi asztal mellől üzen, vagy pénzt küld hitvesének.
A külön élő férjnek csupán egyetlen mentsége van. Meg is fogalmazza a mindenkori írói életforma egyik nélkülözhetetlen feltételét. "Gúnyoljon ki! Nekem naponta szükségem van 2-3 órás magányra, amikor gondolkozom. Ezért élek még, ezért vagyok, ezért nem haltam meg, mert mindennap egyedül voltam darab ideig." (Idézi Krúdy Mária: Az első család. In: Krúdy világa. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1964) Tehát: feltétel nélküli odaadás, cserébe néhány, kosztpénz feletti vagy inkább helyetti, pénzajándék, és alkalmi látogatások a családi otthonból szerelmi légyottok helyszínévé degradálódó Király utcai lakásban. Semmiért - egészen.Ráadásul Krúdy mindjárt a házasságuk elején megtiltja asszonyának, hogy irodalommal foglalkozzék. Mint egy zord cenzor, publikációs tilalommal sújtja a nejét. Valljuk meg, ebben a tiltásban volt egy adag elfogulatlanság is. Satanella alias Bogdán Bellából nem vált volna egy Kaffka Margit, de még Czóbel Minka sem. Házasságuk a tízes években már csak papíron létezett. Krúdy szállodákban (Meteor, Royal) lakott, válásról mégsem esett szó köztük, mígnem egyszer csak sürgőssé nem vált az ügy. De addig még sok leány és asszony fordult meg

körülötte.
Nemcsak az éjjel-nappal nyitva tartó kávéház jelenthetett menedéket a családi élet terhei elől menekülő, magányra vágyó írónak. Akadtak Pesten olyan házak, ahol szívesen fogadták a be-betérő ifjakat. Nem kell a legrosszabbra gondolni. Ezeket az intézményeket nem jelölte piros lámpa, bennlakóinak nem kellett időről időre megjelenniük a tisztiorvos előtt. Ezekből a házakból sem volt kitiltva a szerelem, de látogatóik a pénz és a kultúra arisztokráciájának soraiból kerültek ki avagy a nemesi almanachok fényes lapjain szerepelt a nevük.
Még ma is áll a belvárosi Magyar utca 20. alatti, Károlyi-kertre néző emeletes palota, ahol egy századfordulóval ezelőtt Pest talán legszebb rózsája virágzott. Többféle néven lett ismert a hölgy, aki a nevére bejegyzett ingatlant ajándékba kapta egy tehetős hódolójától. Emlegették Pest rózsájának, irodalmi kaméliás hölgynek. Krúdy Madame Louise-ként írta meg alakját novellában, publicisztikában, regényben is - legszebben talán A vörös postakocsi lapjain.
Pilisi Rózaként lett ismert, de eredetileg Schumayernek hívták. Egy 48-as honvédtiszt leányaként született 1857-ben. Bő két évtizeddel volt idősebb Krúdynál. Lám, megint az anyahiány! Madame Louise szerette a fiatal tehetségeket. Szalonjában megfordult a korabeli irodalmi élet színe-java. Kezdők, ígéretek és féltehetségek - elegendő, ha valakinek köze volt a nyomtatott betűhöz. Barátokat lehetett szerezni, sőt, olykor ellenségeket is. Krúdynak mindkettőből kijutott. Pilisi Rózánál ismerkedett meg közelebbről Szemere Miklóssal, akiről később több regénye és cikke főfiguráját mintázta. S itt történt az a majdnem tragikusan végződő szerelmi "baleset", amely Krúdy pályáját évekkel később negatívan befolyásolta.
Róza beleszeretett egy fiatal írócskába, aki jellemnek is, szerzőnek is gyengének bizonyult. Amikor az ifjú támogatott talált magának egy tehetős menyasszonyt, azonnal hátat fordított jótevőjének. Róza a szó szoros értelmében majdnem belehalt a szakításba: mellbe lőtte magát. Csakhogy a gyorsan kihívott orvos a seb alapján megállapította, hogy az öngyilkosság kizárt, Pest rózsájára rálőtt valaki. S a kis palotában akkor éppen ott tartózkodott a nősülni készülő, hűtlen ifjú gavallér.
Krúdy ismerte ezt a történetet, s évekkel később beleszőtte Francia kastély című regényébe. Egész Pest tudta, kikről van szó. Pekár Gyula - mert ő volt az írónak is, jellemnek is gyönge ifjú - évekkel később törlesztett Krúdynak. Amikor a kommün alatti csekély szerepvállalása miatt a húszas évek elején írói pályája megtört, Pekár - bosszúból - még rúgott rajta egyet.
Kevésbé előkelő helyen, nem a Belvárosban, hanem az akkortájt valódi bohémnegyednek számító Terézvárosban állt a "kakasos ház". (Nevét arról kapta, hogy udvarán kapirgáló kakasokat a ház legkedvesebb törzsvendégeiről nevezték el.) Krúdy többször is megírta az Ó utca 29. számú épület krónikáját. Tulajdonosa egy Marinovics Jolán nevű hölgy, akit csak a sajtó öreganyjának becéztek a vendégei. Ez a hely nem az arisztokratáké és a sznob hajlamú írócskáké. Ide a sajtó munkásai, éjszakai robotosai jártak. Állítólag még Jókai Mór is megfordult itt, de törzsvendég volt Ady Endre, Révész Béla, Tábori Kornél, Tarján Vilmos, Lázár Miklós - többségük mára elfelejtett, csupasz lexikonadattá vált tollforgató, akik a maguk idejében mégis közvélemény-formáló személyiségei voltak a sajtóéletnek. Krúdy nem csekély időt töltött itt. Nem esett messze az Ó utca 29. Király utcai otthonától, de itt nem fogadták családi gondok, egyívású társai körében időzhetett. S volt a háznak még egy csábereje. Kitűnően főztek. Nem lehetett oly kései órán betérni ide, hogy az éhes és főként szomjas hírlapíró ne részesült volna a terített asztal örömeiben. Krúdy azzal fizetett a koszt-kvártélyért, hogy bevonultatta az irodalomba Marinovics asszonyt. Johanna, Steinné, Jánoska - efféle neveken - olykor a valódin is - szerepeltette a nőt, aki menedéket adott a magafajta lelki emigránsnak.
Amikor több mint egy évtizedes írói munkával végre meghódította a siker céda istennőjét, s A vörös postakocsi a korabeli irodalmi slágerlista élére került, Krúdy szállodába költözködött, a tízes évek közepén a körúti Royal bennlakója lett. A szállóvendégnek nem kellett nélkülöznie a hölgyek társaságát sem. Sőt, az is lehetséges, hogy kifejezetten egy hölgy kedvéért költözött be a Royal szálloda egyik harmadik emeleti szobájába. Csakhogy az a hölgy éppen a szállodát igazgató Várady Gyulának a felesége. Ez a tény azonban nem zavarta őket abban, hogy szerelmi viszonyt folytassanak a forgalmas étterem és hotel személyzete előtt. Portások és pincérek, londinerek és szobaasszonyok kíváncsi tekintetétől kísérve bizonyára nem maradt titokban a szenvedélyes liezon. Feltehetőleg a férj is tudott vagy legalább sejtett valamit. A botrány mégis elmaradt - csak később robbant ki, egészen más okok miatt.

Valószínű, hogy Krúdy élete asszonyát találta volna meg az "egyetlen jóság" személyében, ha nem lettek volna mindketten házasok. De hát válásról szó sem lehetett. Krúdy még megtehetné, de az asszony nem akart botrányt. Jó neki így, ahogy van. Először is a férje mit sem sejt, vagy illedelmesen és okosan úgy tesz, mintha mit sem tudna. Másodszor: akkor oda lenne az egzisztencia, a megélhetése után futó, robotos író nem parti. Csodaszép szerelmes leveleket lehet kapni tőle, de egy szabószámlát sem tudna kifizetni szíve hölgyének. Váradyné élénk társadalmi életet élt. Magas, molett, a kor ízlése szerinti jó megjelenésű negyvenes asszony. Túlfűtött temperamentumával, fenntartás nélkül szereti Krúdyt. Nem csak a levelek jönnek-mennek köztük, Krúdy is utazik velük, nyaranta hosszú heteket tölt vendégként Váradyék siófoki panziójában. S itt történt meg a baj, amiből aztán ország-világra szóló botrány lett. Mert Váradyné azt még elnézte valahogy, hogy az író, miközben vele folytatott viszonyt, a Royalban lakó más úri hölgyek hódolatát is fogadta. Azt azonban már az ő szabados szelleme sem vette jó néven, hogy szerelme, pártfogoltja, partnere szemet vessen - a leányára.

Az új szerelem szelleme azonban kiszabadult a palackból, s többé nem lehetett visszazavarni. Az egyik siófoki nyaralás közben történt: vakációra hazaérkezett Váradyné előző házasságából származó tizenhat éves leánygyermeke, Rózsa Zsuzsika. Krúdy eleinte, ahogy illik, kisgyerekként kezelte őt. Váratlanul sújtott le a szerelem villáma.

Nyár volt, forró július, tópart, vidámság, cigányzenés esték, nagy baráti társaság. Rózsa Zsuzsanna születésnapját ünnepelték éppen. Krúdy talán az illendőnél kissé melegebben köszöntötte a "kislyányt". Ezt még nem vette észre senki, még ők maguk sem. Mindenesetre akkor, azon az estén kezdődhetett a szerelmük. Elsőre eléggé lehetetlennek tűnt ez az érzelem. A híres, szerelmi ügyekben sokat, túlontúl sokat tapasztalt író negyvenedik életéve felé ballagott. A lány tizenhat, még javában kiskorú, külföldi nevelőintézetben tanul.

Azt legalábbis sejteni lehet, hogy a javakorabeli férfi miért habarodik bele a kislányba, aki - mint tudjuk - addigi szerelmének, az "egyetlen jóságnak" a gyermeke. De a gyereklány? Ő mit lát vagy érez a deresedő halántékú lovag közeledtén?

Később, már asszonykorában így vallott életének erről az időszakáról:

"Hamar cseperedtem nagylánnyá, útban voltam. Soha egy kedves szót, meleg ölelést nem kaptam. Gyula papa jó volt hozzám a maga módján, de mégis én voltam a mostohagyerek. (...) Szenvedtem, sokat sírtam. Állandóan arról ábrándoztam, ha majd egyszer eljön Ő! (...) Nagyon csinos voltam. Ahogy mondták: mint egy eleven nyíló rózsabimbó." (Krúdy múzsái. Jelenkor, 1963. május-június)

A nyár múltával nem tűnt el a szerelem. Krúdy megvárta Zsuzsikát az iskola előtt, hazakísérte, és a családi ebéd után a leányszívet meghódító gavallér visszavonult a mamával. A lánynak tanulnia kellett, s eleinte azt hitte szegény, hogy lovagja csak a látszat kedvéért teszi a szépet az anyjának. Mire megtudta az igazat, már halálosan beleszeretett az íróba. Titokban még jegygyűrűt is kapott tőle.

Aztán eljött az 1918-as nyár. Végéhez közeledett a háború, politikai viharok zajlottak, érlelődött a Monarchia összeomlása, de a szerelmeseket nem ez foglalkoztatta. Kisörsön, a Balaton-felvidéken nyaralt a Várady család. Krúdy természetesen velük tartott. Ott írta egyik legpoétikusabb művét, Az útitárs című kisregényét. Az ártatlanságát felajánló szerelmes Eszténa alakjában nem nehéz Várady Zsuzsikára ismerni.

Néha az élet utánozza az irodalmat. Krúdy egy 1914-es regényében, a Palotai álmokban rokonszenvező szeretettel írt egy szökevény szerelmespárról. Most ők cselekszik ugyanezt. Az író - mint egy romantikus regényhős - megszökteti a leányt. A badacsonyörsi állomáson akarnak vonatra szállni, amikor feltűnik a színen a feldúlt anya (más források szerint az apa), a megunt szerető.

A többit el lehet képzelni.

Hiába a botrány, hiába a tiltás, hiába dugják el a leányt egy időre a világ elől. Mind a ketten eltökéltek. Krúdy Gyula már semmit sem akar jobban, mint Várady Zsuzsikát feleségül venni. A Royalból kiköltözött, a csendes Margitsziget fái között meghúzódó régi szálloda lakója lett. De még mindig nős ember. El kell válnia előző asszonyától, lassan felcseperedő gyermekei anyjától, Spiegler Bellától. Az asszony azonban megmakacsolja magát, nem akar válni. Ez a bosszúja az elhagyatottságért, az évtizedes megalázottságért. Ki lenne olyan nagyvonalú a helyében, hogy rögtön beleegyezne mindenbe? Krúdynak ügyvéd barátai segítenek a hosszadalmas, bonyolult válóperben. Végül csak a kommün idején sikerül jogilag is felbontatni a házasságot, amely már jó ideje csak papíron létezett.

Az élet, a szerelem azonban gyorsabb, mint a törvényszéki csűrcsavarás. 1918. október 21-én Krúdy Gyula betölti negyvenedik évét. Nincs hangos születésnapi ünnep, se baráti dáridó. Az őszülő halántékú szerelmes, Szindbád élő mintája a legszebb ajándékot kapja a sorstól. A már újra Pesten tartózkodó Várady Zsuzsika kiszökik hozzá a Szigetre. Ott is marad nála, többé nem tér vissza a rideg szülői házba.

Naptári pontossággal kilenc hónap múlva még egy ajándékot kap. 1919 nyarán kislánya születik. A legkedvesebb, a legféltettebb - mert utolsó - negyedik gyermek, aki a keresztségben szintén a Zsuzsanna nevet nyeri el.

A boldogságnak tökéletesnek kellene lennie. A család végül megbékült. A két apát, az igazit és a nevelőt, meghatja az unoka érkezése. Váradyné, az anya szerencsejátékokkal (kártya, lóverseny) gyógyítgatja súlyos sebet kapott önérzetét. A házasság is megköttetik közben. Az első feleség tűnik az egyetlen vesztesnek.

Hamarosan azonban beborul az ég az ifjú házasok fölött. Az első pofont a politika adja. Krúdy Gyulát tanácsköztársasági szerepvállalásáért támadni kezdik. Vétkeinek listája rövid. Ha egyáltalán véteknek lehet nevezni, hogy szerkesztője volt egy Néplap nevű újságnak, hogy riportot írt a kápolnai földosztásról, hogy javaslatot tett az utcanevek megváltoztatására. Az írók megleckéztetésében tobzódó új hatalomnak ez is elég. Pekár Gyula is támad: ütött a bosszú órája a Francia kastély miatt. Krúdy új munkáinak nem talál hazai kiadót, több regénye Bécsben jelenik meg. Ebben az időszakban egyetlen mentsvára, fő megélhetési forrása, hogy szigeti magányában álomfejtéssel kezd foglalkozni.

Ám nem csak az anyagi nehézségek kezdik ki az új házasok törékeny boldogságát. Szerelem ide vagy oda, az író nem tud változtatni bevált életformáján. Egy világ tűnt el körülötte pár hónap leforgása alatt. A régi, úgynevezett békebeli Magyarország süllyedt el a történelem viharában. Ő mégis ott és ugyanúgy szeretné folytatni az életét, mint régen. A margitszigeti magány, a kis család csak ideig-óráig nyújtott számára menedéket, boldogságot. Újra felkereste a régi helyeket, s a megszűnt "barátságos házak" és a kihalt cimborák helyett talált magának újabb helyszíneket és pajtásokat. Búvóhely lehet számára egy Király utcai sörház vagy a tabáni Mély pince vendéglő, Krausz Poldi irodalmi nevezetességű bohémtanyája. Tanúsítvány is akad Krúdy keze vonásával arról, hogyan élte napjait ekkortájt. "Ezennel bizonyítom, hogy Krausz Poldi Mély pincéhez címzett vendéglőjében életem szép napjait és éjszakáit töltöttem." Hát így él egy boldog házasember? Hát így ír az, akinek barátságos otthona van?

Pedig a fiatalasszony mindent elkövetett jobb megélhetésük érdekében. A húszas években nyaranta gyermekpanziót működtetett a Hűvösvölgyben. Krúdy azonban nem szerette, ha a körülötte élő nők pénzkereső tevékenységet folytatnak. Ő akarta eltartani a családját, akiknek az a dolguk, hogy hűségesen várják otthon. Tűnődhetünk azon, hogy inkább az anyagi gondok ölik meg a szerelmet vagy az efféle kisajátító, uralkodni vágyó természet.

Krúdy Gyula sógornője, Várady Edit, aki hosszú életet élt, a múlt század kilencvenes éveiben mesélte jelen sorok írójának a következő történetet. Egyszer, már a harmincas években kiment Óbudára a testvéréhez. Akkor már az adósságaik miatt ki kellett költözködniük a szigeti házból. A Templom utcai kis lakásban csak a két Zsuzsit, anyát és leányát találta otthon. Krúdy valahol a városban volt. Mivel a háziak semmivel sem tudták megkínálni, meghívta őket egy közeli cukrászdába. Közben hazajött az író, s a szomszédoktól tudta meg, hol a családja. Hatalmas botrányt rendezett.

Az utolsó évek a boldogtalanság jegyében zajlottak. Krúdy sokat betegeskedett, többször kórházba került, szanatóriumokban kúrálták súlyosan megrendült egészségét. Ideig-óráig szót fogadott orvosainak, abbahagyta az ivást, de aztán minden kezdődött elölről. Vagyis inkább folytatódott az a kávéházi, kocsmai életforma, melyet olyan ínycsiklandóan kellemes irodalmisággal jelenített meg Márai Sándor Szindbád hazamegy című regényében. A valóság azonban kissé zordabb képet mutatott. A valóság az, hogy Krúdy házassága romokban hevert. Keserű és igazságtalan torzkép, melyet egy posztumusz regényében (Purgatórium) a beteg férjétől pénzt követelő asszonyról rajzolt. Valóságos gúnyirat kerekedett a leírásból. De ha elmondjuk Krúdy utolsó éjszakájának történetét, beláthatjuk, hogy ő mint magánlény (azt is lehetne írni, hogy magánylény) megbűnhődött az asszonyok ellen elkövetett vétkeiért.

1933 májusában az óbudai kis lakásban kikapcsolták az áramot. Krúdy nem sokkal korábban vagyontalansági esküt tett, nem lehetett végrehajtani a ki nem fizetett számlákat. Élete utolsó napján ráadásul egy magas rangú állami hivatalnok leszidta, amiért egy prágai lapban közöltette egyik írását. Hazament, még hozatott a kislányával egy üveg bort a közeli Kéhli vendéglőből, de fölösleges volt már az irodalmi üzemanyag. Az éjszaka folyamán csendesen elaludt. Megállt a szíve. Ha igaz a híresztelés, tizennégy éves leánya talált rá másnap reggel. A felesége, szeretett Zsuzsija nem aludt otthon.

Az özvegy nemsokára egy óbudai mérnök felesége lett.

Kelecsényi László írása (ÉS 2007 DEC.21)

ÚJ KIÁLLITÁS A MÚZEUMBAN

...................Plakát kiállítás az 1900-as évek elejétől,

...................avagy mit reklámoztak nagy -és dédszüleink?

Kiállítás megtekintése ITT

Mit lehet írni Pestről?

Budapest Krúdy Gyula írásaiban.................

részlet..(teljes cikk a Tabán irattárban)

Kép:Krúdy Zsuzsa rajza

Ha a százados zárványokat is őrző Pest az épülő, terjeszkedő, mozgalmas és nagyra törő nagyváros, akkor Buda - Krúdy, illetve a Krúdy-hősök interpretációjában - az "enyészet, a csendes elmúlás" városa: "a régi Buda lassan meghal. Az utca még a hegynek görbül, és zárt erkélyek, ólomkarikás ablakok bámulnak azokra, akik a szűk utcácskán végigballagnak, de az utca végéről már hallatszik a villamos csengetése. Valamikor ifjú korukban paloták lehettek a szélkakasos házak, manapság, ha meglátja őket a járókelő, azt kérdezi magában: »Ugyan, miféle emberek lakhatnak e furcsa házakban?«"
Krúdy, aki akkor - a 19. század végén - érkezett a fővárosba, amikor egész utcákat és tereket (és még gyakrabban: házcsoportokat, házakat) romboltak le a városrendezők, hogy utat nyissanak az új, modern építkezéseknek, hidaknak és közlekedésnek, élete utolsó éveiben tanúja volt egy régi budai városrész: a Tabán teljes eltűnésének. A Tabán - másik nevén Rácváros - számos írásának lett hosszabb-rövidebb időre feltűnő helyszíne. Az Őszi utazások a vörös postakocsin hősei még mint Andersen-mesékből való városkát szemlélik egy ködös-havas téli estén a Gellért-hegy oldalából: "Alant a Tabán havas háztetői, mély udvarai esti aluvásukat kezdték, mintha éjszakára elúsznának valahová messzire a tündérmesékbe. Egy varrógép pergett egy féldiónyi házikóban, és egy sikátorban kis fekete

kutya a katonagomb nagyságú sápadt holdat ugatta a torony mögött." A másfél évtizeddel később (a lebontás végső időszakában) közzétett Zöld Ász történetében azonban már úgy van jellemezve mint céltalanul (mondhatni jövő nélkül) élő emberek elöregedett lakóhelye: "Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk [...] elkeseredett, sánta, agg kakasok [...] síri enyészet módjára porló udvarok, halálosan fáradt kőolaj-lámpák, nevezetességüket, szépségüket, bókokra érdemességüket régen felejtett női kontyok, közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek [...] szerelmi éj varázsának ismerete nélkül imakönyvbetűvé törpült asszonyok, már gyermekkorukban megbabonázott és hóbortosságban megvénült férfiak [...] a harisnyakötőjükre már zárdanövendék korukban se ügyelő szüzek [...] kisbaba nélkül maradt menyecskék és hivatalos kabátjukra kísértet-lepedőt teregető altisztek hazája, Tabán!"
A két Tabán-kép különbsége persze a megjelenített nézőpont különbségéből (is) adódik. Az Őszi utazások hősei szerelmi sétájuk közben (és kellő távolságból) pillantanak a városrészre, a Zöld Ászelbeszélője mintegy lépésről lépésre veszi szemügyre az utcai látványokat, amelyeket nyilvánvalóan hosszú (vagy nagyon intenzív) értelmezési folyamatokban kiérlelt szavakkal ír le. Elmondható, hogy vannak bizonyos pesti és budai látnivalók, amelyeket a Krúdy-veduták többször is megörökítenek, és mindig másképp. Számos részlet azonos ugyan rajtuk, de egészüket mégiscsak a szemlélők (elbeszélők és hősök) folyton változó (távolabbi vagy közelebbi, illetve külső vagy belső, szemlélő vagy emlékező) nézőpontja határozza meg.

Fábri Anna írása

Budapesti Negyed 34. (2001/4)

BÉKEBELI HIRDETÉSEK

Szemelvények a Vasárnapi újság 1897-1900 -as évfolyam számaiból.

A Vasárnapi Újság 1854-1922 között megjelenő képes, ismeretterjesztő hetilap. Egy olyan magyar néplap volt, amelynek célja a nemzeti szellem ápolása, a magyar nyelvművelés, és mindenféle közhasznú ismeretek közreadása. A rendkívül sikeres hetilap írói között a korszak legnépszerűbb tollforgatói, kiemelkedő magyar tudósai szerepeltek. A lapot Heckenast Gusztáv - mint kiadó-tulajdonos - 1854. márciusában indította el. A Vasárnapi Újság melléklapja1855-1867 között a Politikai Újdonságok. Heckenast virágzó vállalkozását 1873-ban eladta az akkor megalakult Franklin Társulatnak. Ettől kezdve a Franklin adta ki a hetilapot. A lap neve – Vasárnapi Újság – Brassai Sámueltől származik, aki még 1848 előtt egy hasonló nevű, és koncepciójú kolozsvári újság alapítója és szerkesztője volt.

A TELES KIÁLLÍTÁS MEGTEKINTHETŐ ITT