Az egykori Görög utca (Ajánlom T.J. barátomnak)

Az egykori Görög utca
2002.09.30 01:00




Nemcsak görögöket, de még az utcájukat sem érdemes keresgélni a mai Tabánban. A hegyre kapaszkodó keskeny, köves út helyét rég benőtte a fű, felette pedig az új Erzsébet híd egy kisebb amerikai városba is beillő felüljárórendszerén dübörög az ideges főváros.
A századfordulón Budapest már beérte nyugati testvéreit, utcáin villamosok csörömpöltek, esténként fényárban úsztak a frissen felhúzott bérpaloták. 1903-ban aztán az Erzsébet híd átadásával egyszerre találkozott a minden részében megújuló Pest egy, a Balkán-félszigetről idekerült mozdulatlan kisvárossal. A Budai Hírlap egyik újságírója 1906-ban nemcsak megérezte ezt a hangulati szembenállást, de igazi lokálpatriótaként meg is védelmezte a „fejlődni” képtelen, öreg kerületet: „De ez a jobb part nemcsak csendes, hanem nem is fejlődik. Nem kap nagy bérkaszárnyákat, nem terhelik túl mindenféle hóborttal, ízléstelenséggel… a művészetek embere a bal part sivárságából átmenekül Budára.” Így tettek sokan, köztük a legismertebbek Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula.

A művészvilág bohém tanyája a tabáni "Mélypince" Asszonyok is jártak ide, köztük Szépvadászné, aki Krúdy szerint az itteni borkimérések legjobb ismerőjének számított. „De amint a Görög utcai toronyban delet ütött az óra: már eltűnt Szépvadászné”, hiszen kocsmai bölcsessége mellett „gondos háziasszony” is volt egyben. Az aranyifjak pedig csak ilyentájt ébredeztek, hogy aztán az összevont „reggeli-ebédjüket” a félszáz tabáni vendéglátóhely egyikében költsék el. Mondjuk, itt, a Görög utcában, a Mélypincében. Megtalálni igazán nem volt nehéz. A Döbrentei téren a szerbek azóta lebontott temploma mellett kellett balra fordulni, s már ott is volt az ember. Krausz Poldi Mélypince vendéglőjét azonban a „nyomorúságos viskók, apró házak halmazának” egyik földszintes saroképületében rendezte be. Ám ahogy ez már lenni szokott, inkább itt álltak meg a járókelők és nem a „tehetősebb építtetők jóvoltából” emelt klasszicista remekművek előtt. Krausz előtt görögök bérelték a kocsmát.

...........Poldi bácsi híres vendégkönyvét mint legnagyobb kincsét hagyományozza gyermekeire (olvasáshoz katt a képre) Pontosabban szerbek, de az akkori feljegyzésekben mindenki görög lett, aki a keleti egyházhoz tartozott. Sokak szerint nem is kocsma működött itt, hanem örömtanya. Őszintén szólva nem lehetetlen a felvetés, hiszen a századfordulón a Tabán igazi vigalmi negyedként szolgált. Az öreg Krausz, ha benne is volt az üzletben, biztosan nem erre lenne a legbüszkébb. Sokkal inkább kedvelt törzsvendégeire, Krúdy Gyulára, Bródy Sándorra, Szerb Antalra, Márai Sándorra, Székely Mihályra. A Mélypince igazi irodalmi kávéházként működött. Itt az írók, költők nem csak vizet rendeltek, mint a pesti kávéházakban, de meg tudták fizetni a finom sváb borokat, a „rácok módjára készített vörösborban rotyogó abárolt pontyot, a világon egyedülálló fenséges libamájat és a vagy tucatnyi finomsággal körített, gombával töltött csirkét, réteseket, sajtokat.” Hiszen nemcsak Himnuszt nem lehet üres gyomorral énekelni, ahogy azt Szabó Dezső mondta, de egyáltalán nem lehet az életről szépeket írni, ha korog az ember gyomra. A jóllakott írók pedig hálából megénekelték a Tabánt, megteremtve a legirodalmibb, legromantikusabb városrészét Budapestnek. Ám a romantikához mit sem értő városvezetés 1933-ban csákányokkal verte szét a kicsiny házakat, köztük a Görög utcát, műemlékestül, mélypincéstül. Maga az utca még vagy tíz évig vezetett a semmiből a semmibe, csupaszul meredve a domboldalra. Az Attila körút rendezésekor aztán karthágói sorsra jutott maga is. (T. M.)

mno 2002 szept 30