Titkokat súg az éj

Éjfélre jár, a zajgó város elpihent.

Súlyos fellegeket vonszol az éj,
s kósza csillagokhoz bújik a holdkaréj
a sötétségbe olvadt házsorok felett.
Az utolsó busz már a holnapba szalad.

Álomba ringatja késői utasát,
kinek elméjét gondok liánja fonja át,
míg testéről a mának nyűge leszakad.

A néptelen utakon csendet hord a szél.
Csak halk neszek borzolják a néma estét,
hűvös kapualjakba bámul a sötét,
s egy lépcsőház nappali titkokról mesél.

És beszél a kert, a villamos, a Tabán,
egy virágos balkon, a Dunán a hidak;
misztikum hatja át a távolságokat,
ahogy sóhajt a Szigeten egy vén platán.

Suttog a Libegő, a budai házak,
a pesti rakpart és a kandeláberek;
bár alszik minden út, s a táj is szendereg,
rejtelem színezi az éjre feszült vásznat.

SÁRHELYI ERIKA verse