1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2009. február 16., hétfő

EGY ELTŰNT VÁROSRÉSZ KRÓNIKÁSA.......beszélgetés Zórád Ernővel

Csordás Lajos,Népszabadság 2001.október 20
(A képek részletek Zórád Ernő akvarelljeiből)



Három műfajban örökítette meg a múlt századot a kilencvenéves Zórád Ernő
Kilencvenéves a Tabán krónikása, Zórád Ernő. Hosszú életében volt vagabund vándorfestő, katona, kitűnő képregény-rajzoló. Végigszenvedte és mulatta a huszadik századot. Ma József körúti nyugdíjasként is az, ami mindig volt: művész és életművész.
- Miről beszéljek?
-Mint mindig, a Tabánról.

-Akkor hadd javasoljak egy vadonatúj szempontot. A Tabán zenéjét. Abból az alkalomból, hogy meg fog jelenni egy CD-m és egy kazettám, amelyen én zongorázom és énekelek. A címe: Tabáni séták tánclépésben. Hatvan szám lesz rajta, ami teljesen szokatlan a maga nemében.
- És mind kapcsolódnak a Tabánhoz?


-Tulajdonképpen az 1920-tól 1940-ig tartó korszak könnyűzenéit, slágereit gyűjtöttem össze. De nagyon sok tabáni szám van köztük. Például: Kis tabáni cukrászdában…, vagy: Este hétkor kis babám, vár a csendes, vén Tabán… Ilyeneket játszottak akkoriban. A Tabánban mindenféle zenekar és hangszer feltalálható volt.
- Például a guzlicárok.
-Az egy mandolinszerű, pengetős hangszer. Szerb. Ez csak kisebb helyeken volt jellemző, ahol szerbek gyűltek össze. De a Tabán jellege sváb volt mindenképp. A zenék közül leginkább a sramli dominált. Cigány is nagyon kevés helyen volt.

- Tabáni hattyúdal.
- Ezzel valóra válik az álmom, hogy három műfajban, tehát zenében is megörökítsem a múlt század első felét, amit irodalomban már megtettem a könyvemmel, az Egy vándorfestő ifjúságával, festészetben pedig a képeimmel. Az életem úgy kezdődött, hogy a szülőföldemről, a Felvidékről családostul kiüldözött az új csehszlovák hadsereg, és amikor megérkeztünk Budapestre, akkor a románok még itt voltak, de már éppen kimenőben. És jött Horthy fehér lovon… Az ország lassan kezdett új lendületet venni. Ekkor, a háború után élte utolsó fénykorát a Tabán is. A pestiek hozták divatba. Minden író, aki a Tabánról írt, pesti volt, Szerb Antaltól Mikszáth Kálmánig. Krúdy azért kivétel, mert ő óbudai volt. Legalábbis akkor, amikor én őt láttam a Mélypincében. Persze nem szólítottam meg. Elképzelhetetlen lett volna ez akkor.
- Mit szól hozzá, hogy Tabán-múzeum lesz az első kerületben?
- Keressenek meg. Tele vagyok képekkel.
-Tárgyakat is keresnek.

-Az nincs. Áh! Alighogy 1933-ban lebontották a Tabánt, bevonultam tényleges katonai szolgálatra a lovas tüzérekhez. Aztán alighogy leszereltem, behívtak 1938-ban, a Felvidék visszatérése alkalmából, ahol az a felejthetetlen élmény jutott nekem, hogy lóháton bevonulhattam szűkebb pátriámba. Ahogy ott leszereltem, jött Erdély. Majd a Délvidék. Végül a front Ukrajnában, Sztrijben. Itt lóg a képe a falon. Amint hazajöttem, elfogtak az oroszok. Háromszor szöktem meg. Harmadszorra sikeresen. És akkor végre elővettem azokat a tabáni vázlatokat, amelyek rakásra hevertek otthon. Elkezdtem kidolgozni őket. De akkor még nem nagyon lehetett eladni. Hiába vittem belőlük különböző magazinokhoz. Végül a Tabán lerombolásának ötvenedik évfordulóján az istenben boldogult Krúdy Zsuzsa keresett meg: hogyan lehet az, hogy nem akarják közölni a maga visszaemlékezéseit? - kérdezte. Majd én írok egy cikket a Tabánról, és a maga képei fogják illusztrálni, mondta. Az Ádám című hetilap volt az egyetlen, amelyik szóba állt velünk, és ahol végül megjelent az írás az én képeimmel. Akkoriban rendeztem egy Tabán-kiállítást is a Derkovits-teremben. A kiállítás második napján már minden elkelt. Többek közt az utcáról bejött egy francia úr már a megnyitó előtt, beleszeretett az egyik képbe, és meg is vette. Hiába próbálta lebeszélni a kísérője, hogy ez egy elavult stílusú, naturalista giccs. Legnagyobb megrökönyödésünkre fiatalok is voltak a vevők között. Na, azt hiszem, ekkor kezdődött a Tabán-megjelenítések nosztalgiája.

- Annak idején, közvetlenül a lebontás előtt rengetegen fotózták, festették a Tabánt. Kiket ismert, kiket becsült közülük?
- Talán a Göböly Jóskát, aki ma is él. Valamivel fiatalabb nálam. Ő is a Fehér sas téri polgáriba járt, onnan ismertem. Találkoztunk akkor is, amikor ott, kint festettünk. Említhetném még egykori igazgatómat az iparművészeti iskolán, Helbing Ferencet vagy Haranghy Jenőt. Helbing arról volt nevezetes, hogy ő rajzolta a pengőbankjegyeket. A Tabánról festett képeit pedig szériában adta ki levelezőlapon. Sok festő és rajzoló volt még, de akkor nem nagyon foglalkozott senki a többiekkel, mert kapkodva, gyorsan kellett dolgozni. Sokszor már csákánnyal bontottak mellettem. Az orrom előtt bontották le a Tabánt, a szó szoros értelmében. Egy év leforgása alatt eltüntették az egész városrészt.

- Más városrészhez kötődött-e valaha annyira, mint a Tabánhoz?
- A Fradihoz. De ezt most hagyjuk.


Csordás Lajos

Éjjeli harmonikaszó az "Albekker-bőlˇ

video