......................................Kereszt tér 1905-ben
Kedves, Jó Méltóságos Uram! Bocsásson meg nekem először is, ha netán nem is méltóságos, de kegyelmes cím és rang jár Önnek, ejtettem megszólításomban. Nem tiszteletlenség ez, hiszen én csak tippelek az Ön kilétére magamban, pontosan nem is ismerem azt, kivéve persze magát a tényt, hogy Ön van és működik és én a lapok nyilvánossága útján kénytelen vagyok tudomást szerezni az Ön munkálkodásáról. Csak éppen harangozik a fülemben, hogy póriasan fejezzem ki magamat, hogy van valami olyan szerve az állami, vagy fővárosi adminisztrációnak, amit «Szépészeti osztály» néven jelölnek és hát ennek az intézménynek a fejét kívánom Önben mély tisztelettel és illő szerénységgel, de teljes őszinteséggel aposztrofálni ezekben a sorokban.
Szóval kedves, jó Uram! Úgy szeretnék itt szólni Önhöz, mint fiú az apjához, vagy apa a fiához. Akár a mai közmondásokat, aranyigazságokat tótágasra állító idők szellemében, akár a multak módján, de mindenképen valami olyan hangot szeretnék találni itten Önhöz, ami megengedi a bizalmasságot, bizalmaskodás nélkül és őszintén föltár dolgokat, azon a hipokrizisen túl is, ami szükségtelenül, vagy szükségesen, de nagyon is megállapíthatóan hínározza be általában fehér emberi kultúránk közlési módjait.
A Hárem. A tabáni ház török eredetű épület. Valamikor csak azok az utácra néző, felső kisablakok voltak rajta, amit sokan padlásablaknak gondolnak, pedig ezek voltak elbeszélések alapján a Hárem ablakaiDe hogy egyetlen sorban se vagdalkozzam Ön ellen a levegőben, mindjárt veszem az Ön munkásságának egy legutóbbi, nagyszabású példáját.
Ön lebonttatta a főváros szívében éktelenkedő Tabánt. Vagy hát hagyta, hogy lebontsák illetéktelen kezek. De egyetlen szavát sem hallatta ezek ellen. Tehát én Önt ugyebár, egészen jogosan azonosíthatom a Tabánt elpusztító hatalmassággal.
Nyílt vagyok egészen, Uram! Tegyük föl Önről a legrosszabbat. Működésében Önt befolyásolta valamely hatalmas tőkecsoportnak a nyomása, amelynek temérdek profitot jelent a régi rongy Tabán helyére épülő tündérnegyed.
Még akkor is, Édes Jó Uram! Merőben ésszerűtlen, hogy minek nem hagyta meg Ön és minek nem konzerváltatta Ön a Tabánnak azokat a részeit, amelyek vitán kívül történelmi értékűek, vagy egyszerűen régészeti érdekességűek?... Hiszen ezer példa, minden példa a világon, az Ön munkája ellen szól... Legalább tiz olyan helye volt Tabánnak, amelyet azon módon, ahogy volt, legföljebb megtatarozva, egy kis parkba kellett volna beállítani vagy beágyazni az épületcsodákba, amiket Ön megígért a Tabán helyére, vagy akármilyen megoldásban, de meg kellett volna tartani, éppen a legfőbb cél érdekében, hogy mint magyar sajátosságokat megmentse az utókornak őket... Hiszen ez a szépészeti működés ábécéje! Ezt nem Olaszország, a régi szépségek konzerválásának utólérhetetlen művésze csinálja így, hanem a Szovjet is így csinálja, a mult minden emlékének halálos ellensége... Hát Ön, Édes Uram, a bolsevikieket is le akarja főzni a hajdannak teljes elpusztításában?
Dehát, megengedve, hogy Ön vitatkozik velem: «a Tabán műemlékei nem műemlékek, bizottság határozta meg ezt»...: higyjen nekem, hogy ennek a bizottságnak vaskalapját és tripla tudákos pápaszemét csak sajnálni lehet. Mert nézze, Uram! A műemléket nemcsak régisége méri, nemcsak az esemény magasztossága méri, amelynek esetleg dokumentuma, hanem még ezer más dolog. Még a becstelenség, nevetségesség is tehet valamit műemlékké.
A Hadnagy utca 14. sz alatt állt Casanova háza. A legenda szerint itt lakott a híres Casanova, a világszerte ismert nőcsábász kalandor. Ahogy emlékirataiból kiderül itt is elcsábította a házigazda leányát - de meg is járta, mert a derék budaiak nem éppen lovagias módon intézték el a kérdést. Éjszaka, amikor hazafelé tartott megtámadták őt, és az elbeszélesek szerint Casanova komoly sérülésekkel hagyta el Budát
Hogyan magyarázzam ezt meg Önnek és műemlék-bizottságának, hosszú értekezés nélkül?... Vegyük Aquincumot. Ez egy ezer változatban dokumentálódott kultúrának az egyik maradványa ezen a földdarabon. A jellegzetességei unalomig érdektelen, máshonnan ismert jellegzetességek. Ha elveszne innen, hát ezer más hely gazdagabban konzerválta őket... Ennek a helynek, a magyar multnak, ha nem is közömbös, de idegen egy ilyen római város maradványai... Ennek a helynek, a magyar múltnak sokkal érdekesebbek, értékesebbek a korábbi, pár száz éves monumentumok is, ha jellemzőek rá. A Tabán egy háremépülete, egy korcsmája, egy pincéje, egy mittudommi zúga, nekünk műemlék, ha érdekes és jellegzetes... Mert nekünk nem latin centuriók fogpiszkálói és kolnái a műemlékek, hanem a mi multunknak, kultúránknak a maradványai, ha silányabbak is... Ez nem nemzetiszínű vadmagyarkodás... Ez egy olyan általános műemlékmegállapítási elv, hogy vitázni is butaság fölötte. Csak egyetlen gyakorlatias érv mellette. Hát kíváncsi talán idegen egy helyen olyan dolgokra, amit másutt ezerszer épebb és szebb változatban lát? Hát valamely helyen az idegen nem annak a helynek a sajátosságaira kíváncsi legfőként?... Tegyek ehhez még valamit?...
Ez a szempont Ön előtt döntő szempont okvetlen! Hiszen Ön, nem lehet valami tudományos kozmopolita elvekkel bélelt könyvmoly, hanem a való élet, a nemzeti ideálok, sőt az egészséges üzleti érzék embere lehet csak poziciójában. Mindez pedig csak az általam hangoztatott fönti felfogást tarthatja szem előtt, vagyis azt, hogy amit ennek a földnek a kultúr, sőt nem-kultúr produktumaiból meg kell őrizni, az főként ennek a földnek jellegzetessége kell legyen!
Még aztán szeretnék pár szót mondani erről a dologról. Most térjünk vissza arra, hogy én, mint az ügyvédek mondják, téve-tagadva meggyanúsítottam Önt, hogy üzleti vállalatok nyomására cselekszik, ezzel a vad rombolhatnékkal.
Dehát Uram! Tabánból meghagyni részeket, ügyesen, beleillesztve őket az építendő, remek villacsodákba, ez szintén nagyszerű építőművészeti ténykedés, sőt talán költségesnek is van akkora, mint az egészen új építkezés, ha már arra menne ki a pakli, mint a kártyások mondják.
Kevés külföldi művészeti emlékem közül eszembejut az aquileai templom. Ez alatt egy csodaszép, antik mozaik padlót fedeztek fel. Mit tettek? Azonnal leástak eddig a régi kőpadlóig, ahol rongálódott volt, ott kiegészítették, restaurálták az egészet és ma úgyhiszem, a keresztény istenháza padlata egy pogány mozaik padló. Az is lehet, hogy valami lupanárnak volt ez a kőpadlata. De mert kultúr- és idegenforgalmi és minden szempontból értékesebb és érdekesebb volt a régi mozaik, hát feláldozták miatta az új épület összhangját és hangulati tendenciát is.
Higyjen nekem, édes Uram, hogy valahogy így kellett volna eljárni ezzel a Tabánnal is. Sőt nekünk sokkal inkább így kellene tenni minden régi csárda és itatókút és pince és egyéb silány multbeli emlékünkkel. Mert a magyarságnak igazán olyan koldusszegény a multjáról tanúskodó emléktára, éppen monumentumokban, hogy beteges aggódással kellene vigyázni minden vicik-vacakjára, nemhogy pusztítani őket.
Vessem közbe mindjárt, Édes Uram, hogy bármennyire is előlegezem a bizalmat új építészetünk remekléseibe, a már meglévő ténykedései éppenséggel nem támogatnak ebben a jóakaratomban.
Konkrétumot és nyíltságot? Pont ebbe a Tabán fürdővillásítási-ügybe kapcsolódhatok mindjárt bele.
Úgy tudom, Ön a Rácfürdőt le akarja bonttatni szintén, török stílt majmoló kupoláival és mecsetkéményével. De Édes Jó Uram! Én ránézek például a Gellért-fürdőnek az épületére, erre a modern remekre. És akárhogyan is bíztatom magam azzal, hogy a belseje tökéletes a higiénia, a gyógykezelés és minden szempontból, az épület külsejére csak szánalommal tekinthetek.
Kacagnivalóan ízléstelen malterbütykök és értelmetlen cikornyák halmaza. Csak egyet gondolhatok magamban: ha ilyen szörnyűségnek készülnek az Ön fürdővilla-remekei is, mint ez a Gellért-épület, akkor inkább maradjon meg százezerszer az álrégies Rác és Rudas és minden más ilyen épületünk, mint ezek a Gellértek szaporodjanak... 
Dehát még azt is megengedve, hogy ezentúl a lebontott régi és általam műemléknek minősített épületek helyébe az Ön rezsimje alatt csupa neomodern, üveg és ércremek szökken magasba, amely végtelenül egyszerű mai építészeti modort valóban én magam is különbnek tartok szépségben is, nemcsak gyakorlatiasságban minden réginél... még akkor is, Édes Uram, fönttartom állításomat, hogy olyan érdekes, sajátos budapesti negyedből, mint amilyen a Tabán volt, meg nem hagyni részeket, egyszerű szimmetrománia.
Hiszen Ön, Uram, csak nem ül föl annak a már-már komikus hirlapi kardalnak, amely Budapestet minden vonatkozásban a világ legszebb és legkülönb városának harsogja és Magyarországot csonkán is a jó Isten kalapja bokrétájának zengi? Miután a tény Budapest felől majdnem az, hogy valóban sokkalta szebb a természeti fekvése, semhogy szépítészeti munka tönkretehesse ezt. Erről van szó, Uram! Legalább fele annak az ékítésnek, amit Budapestünk természeti adottságainak emelésére szánt a legutóbbi évtizedek magyar művészete, siratnivaló kontármunka, épületekben, szobrokban.
Nagyságok nyilatkoznak egyre, hogy rettentő jól érezték magukat Pesten és minden csodaszép és minden kitűnő!... No igen, igen! Lehetséges!... De édes Uram! Én esküszöm Önnek, hogy sokkal több idegen és éppen a hangadó, a művelt, világjáró népnek nagyobb része erőseket mosolyog magában büszkén mutogatott monumentumainkon, amik vagy silány, vagy jó utánzatai más kultúrák remekeinek, vagy modernkedő és magyarkodó értelmetlen rémségek. Hány idegen, művelt világjáró hagyja itten Budapestet azzal a belső, vagy ki is fejezett kacaghatnékkal, hogy: na ilyen egy összevissza stilusú helyet és ilyen tömeges ízléstelenséget, keveset hoztak össze még világvárosban, mint ezek a magyarok az övékben.
*
Requiem a Tabánért(Mommo site-ról Arnika jóvoltából)
