1909-ben egy havas decemberi éjszakán- a Csend ucca 1 sz házban az Athenaum Nyomda kottaszedő nyomdászának családjába 10. gyermekként egy kislány született , akit Stefi névre kereszteltek a tabáni templomban...(Készült ez a blog anyám és nagyapám emlékére...)


2009. február 15., vasárnap

TABÁN.,AHOGY KRÚDY GYULA LÁTTA..............




"Hegynek kanyargó és kiismerhetetlen végzetű utcák, már csak botlásra való kapuküszöbök, megbetegedett ajtók, amelyek szinte leestek helyükről, amint idegen kéz nyúlt hozzájuk, nagymamák és még régebbi emberek idejében új szobabútorok, fájdalmasra soványodott kanapék, köszvényes székek, régi arcokat mutogató, hímporukat veszített tükrök, kutyafarokhoz hasonló csőrű teásibrikek, orvosságoktól megsárgult poharak, megöregedett, gyermekeket ábrázoló szentképek, vénasszonyok guggolásában ugrándozástól elszokott bolhák, elkeseredett, sánta, agg kakasok, éjjelente bizonyára a síri enyészet módjára porló udvarok, halálosan fáradt kőolaj-lámpák, nevezetességüket, szépségüket, bókokra érdemességüket régen elfelejtett női kontyok, közönytől megsárgult, foszlott kötélen hintázó női ingek, felvágott nyelvüknek többé semmi hasznát nem vevő Mátyás-madarak, a szerelmi éj varázsának ismerete nélkül imakönyvbetűvé törpült asszonyok, már gyermekkorukban megbabonázott és hóbortosságban megvénült férfiak, a tavaszonként se énekelgető aranyos töklinckék és kékhegyű zenérek, a harisnyakötőjükre már zárdanövendék korukban sem ügyelő szüzek, folyóvízzel hasztalan álmodó kisbaba nélkül maradott menyecskék és kék hivatalos kabátjukra kísértet-lepedőt teregető altisztek hazája, Tabán!…”

Krúdy Gyula





NEKROLÓG AZ ÚJ IDŐK 1933 MÁJUS 21-I SZÁMÁBAN

-------------------------------------------------------------



Óbudán, az Áhítat-utcában, amelyet hivatalosan Templom-utcának neveznek, kispolgári házban, mint igen szépen mondani szokták: örökre lehunyta a két szemét a betű s az álmodozás óriása, Krúdy Gyula.
Azt is szokták így halálesetkor mondani, hogy mint a villám, úgy futott szét az örök elalvás híre.
Ide hozzánk, a szabolcsi dombok, erdők, mezők a széllel és fellegekkel küldték fel a hírt. Sűrű esőt könnyező fellegekkel, amelyek őszkedéllyel varrják magukat gyászköntösként a koramájusi égre.
Itt az alkalom: magyar rög, magyar szó, szabolcsi csillagok, csodatarka nyírfák gyászoljatok, meghalt Krúdy Gyula. Meghalt a ti hatalmas tükrötök, darabokra tört. Boldog szerencsénk még, hogy itt maradt a fénye...
Úgy halt meg, ahogy élt. El sem köszönt senkitől. Életében sem szeretett köszöngetni, sem felfelé, sem lefelé. Már hát úgy előre, senkinek. Süvegelték őt igen-igen sokan, egész töredelmesen fájó életén keresztül. Most is a halál köszönt neki, anélkül, hogy fogadhatta volna, hiszen aludt. Mesélik, beszédes, szép szeme nyitva meredt a mennyezet felé, mintha holtában is régi pandúrokat kutatna a fantáziamennyezeten, Ma már a föld alól néz fel, ezüstpénz nincs a szemhéján, Krúdy-szemet örökre lecsukni úgysem lehetne sohasem.
Volt idő, amikor az ország szívét és érzéseit szinte egyedül irányította műveivel, amelyek közül a legszebbek az Új Idők hasábjain jelentek meg.Hihetetlenül sokat dolgozott. A vidéki magyar kúriák, gyönyörű szabású pandúrok, betyárok, az orgonás,
verklis Tabán, a macskaköves utcák költője volt. És ha kikötött a könyöklős, csendes kocsmák asztalánál, akik hallgatták bariton -zenéjű hangját,kétszeresen ittak: a bor s a szó mámorát itták.
55 évet élt mindössze.

Sírja fölé nyírfákat kellene ültetni.A nyírfa magasra szökken, dús színezésű a kérge, a lombja s idősödésekor megszegényedik és meghajlik derékba. Pontosan olyan az élete, amilyen a halott költő, Krúdy Gyula élete volt.




REQUIEM VERKLIVEL(Zórad Ernő akvarellje,részlet)



video