KRUMPLI-TÚRA A TABÁNBAN

Az idei év jelentős eseménye a tabáni krumplibúcsú, fel is írtam magamnak , ott kell lennem, biztosan jó kis muri lesz. Mondtam baráti társaságunknak, többeket érdekelt a dolog .Volt aki még nem is hallott róla , másoknak a Tabán szó hallatán nagy zöld felületek , szelíd lankák jutottak eszébe, azért kívánt csatlakozni. A társaságot egy közös érdeklődési kör, a jó magyar kifejezéssel „nordic walking” gyalogló sportnak nevezett, kocogással egybekötött időtöltés köti egybe. Egyikünknek eszébe is jutott, megszervezte, én meg afféle amatőr idegenvezetést vállaltam

Szombat délelőtt fél tizenegykor indult a tizenkét fős elszánt kis csapat ,hogy meghódítsa a Tabán és a Gellérthegy lejtőit. Pompás időnk volt, késő délután váltott át csak a napsütés némi ködszitálásba,

A Sissy szobortól indulva a Rácz fürdő, Tabáni templom, Szarvas tér, Semmelweis ház és Várkert kioszk, Benedek Elek emlékműve érintésével lyukadtunk ki a Tabán múzeumnál , ahol tombolt a krumplivásár, kerekes bevásárló kosárban, cekkerben cipelték haza zsákmányukat, az akciós áron vett jófajta magyar krumpliféléket a környékbeli nyugdíjasok.

A kapu alatt szakácsok zacskóban osztogatták a braunhaxlerek ételét, a libazsíros főtt krumplit a Tabán Múzeum szervezésében. Benn a múzeumban is nagy élet folyt. Aki a krumplikérdést tudományosan akarta megközelíteni, érdekfeszítő előadásokat hallhatott a burgonya termesztéséről, a magyar burgonyfajtákról.

Az udvaron szépen megterített asztalok várták a tudományos előadástól bizonyára megéhező és szomjas tömeg rohamát.


Kis csoportunk úgy döntött , inkább járjunk egyet a domboldalon, az növeli majd éhségérzetünket, hogy azután farkasétvággyal vethessük rá magunkat a magyar burgonyafajták nyújtotta kulináris élvezetekre.

A múzeum bejáratánál egy közös fotó erejéig összefutottunk Saly Noémivel ,aki nem csak az egyik legismertebb és amellett népszerű irodalom- és Budapest történész, , a pesti kávéházak rejtelmeinek legfőbb tudora, de őshonos tabáni lakos is egyben.

Aztán tovább a Kereszt utcán fel a szerb keresztig, az 56-os emlékmű mellett fel, az újonnan elkészült OXYGÉN sportcentrumig.

Közben az őszi napfényben sütkérezve kezünkben egy Zórád könyvvel egybevetettük a Kőműves lépcső magasából az egykori és mai panorámát. Útunk az utolsó megmaradt felső-tabáni ház a Czakó utca Hegyaljai út sarkán álló kis épület mellett vezetett el, melynek pincéje éppen kiadó.
Átkelve a csúcsforgalmon ismét csendesebb tájék következett. A néptelen kis parkban három hajléktalan költötte el zsírpapírból szerény ebédjét, gyanúsan méregetve a botos társaságot. Nagy fotózkodásokat hajtottunk végre a víztározó tetején, meg a filozófusok kertjében, ki –ki eldöntve , melyik vallásalapítóval óhajt barátkozni, én Buddha mellé áltam , netán átsugárzik belőle némi bölcsesség.

Már csak pár száz méter és elbaktatva a Hegedűs villa mellett, két lihegtető lépcsősor után elénktárult Európa leggyönyörűbb fővárosának panorámája.

Jóllehet, vannak más vélemények is, de ez ügyben nem nyitunk vitát.

A lefelé vezető út már könnyebb volt, szinte szökellve tettük meg, részint a bensőnket feszítő és távozni akaró folyadék okán, részint a reánk váró pompás libazsíros krumpli-halmokra gondolva.

A zárás előtti pillanatokban értünk a múzeumhoz, krumplinak és burgonyának már nyoma sem volt, se főve, se nyersen. Útunkat így a Tabáni Terasz boltíves belső helyiségeiben tatárbifsztekkel, a „Mélypince” legjobb fogására emlékeztető, tányérról lelógó hatalmas bécsiszeletekkel és korsó sörök bedörgölésével fejeztük be, egyhangúlag megállapítva, fenséges napot töltöttünk a Tabánban.

Végül átgyalogolva a kivilágított Erzsébet hídon át a metróig, a napot megkoronázva csodálhattuk az esti Budapest villódzó fényeit.
kassius